Rajongói Fordítás: Neva Altaj

 

Szia kedves látogató! Ha ismered a műveim, és a munkásságom, akkor tudod, hogy azon a bizonyos platformon kihívásokat szervezek. Eme kötet története is arra született. Azonban ez egy hirtelen ötlet volt, egyszerűen csak kiakartam írni magamból azt amit egy író érezhet amikor sürgeti a határidő. Azonban barátnőm amint elolvasta megígértette velem, hogy posztolom, mert szerint nagyon jó lett. Végül ez a páros az olvasók egyik kedvence lett, és minden kihívás velük kezdődött és zárult is le. Az olvasóink is megszerették őket, úgy mint jó magam is. Mára már a szívem csücskei lettek. Nem is írok róluk többet, csakis azt, hogy jó szórakozást kívánok hozzá. 

A tartalom BL 🔞 is akad benne bőven. 

És íme a szereplők!

Gábor és Andris

Kelekótya szerelmünk.

🔞

 

1.

Áll a Bál. 🔞

Na, itt van Mamzi újabb kihívása farsangi témában, és most azon görcsölők, hogy mit is írjak. Tegnap már azt ismételgettem és gyakoroltam magamban, hogyan utasítom vissza ezt a projektet... Erre tessék! Mégis itt görnyedek, csak éppen nem jut eszembe semmi sem alapnak! Olyan kéne, ami ütős, és jobban megismernek az olvasók! Persze azért pajzán se legyen... bár az egyáltalán nem áll távol tőlem! Romantikus, mint általában, amit írok, és vicces is, hogy ha lehet, ne aludjanak el rajta az olvasók. Főleg, hogy rászánták magukat, ezzel adva egy esélyt nekem is!

Na, jó! Komolyan nem tudom, mi lehet az, ami a többi, nálam fényévekkel jobb író barátaimnak eszébe ne jutott volna!
A monitorra bámulok, miközben a telefonon kutatásokat is végzek farsang témában.

Busójárás...
Na, az milyen lenne már: két behemót, ormótlan busómaszkos férfi leteperi egymást a sikátorban! Na, nem! Ez marhaság! Na, az lenne csak igazán a Mohácsi vész!
Velencei karnevál...
Hm, ez akár még jó is lehet, mégsem igazán az én világom, talán nem is menne...
Riói karnevál..
Uhh... nyeltem is egy nagyot! Szexi, dögös fiúkák, a testük ki tudja mitől, de csillog, egy szál tangában tollas fejdísszel vonulnak az utcán, és közben elcsattan az első csók. Risza, tánc, ujjongás, nyálfolyás, miegymás... Mégsem érzem ezt sem magaménak!

Agyalok, közben iszom egy energiaitalt, eszem pár falatot is. A tévében valami kihagyhatatlan ajánlatról pofázik a pasi, a csaj pedig eszi, issza a szavait.
Az jó, hogy ti így el vagytok, de én még mindig nem tudom, mi legyen a téma! – korholom a tévét, mintha az hallana...
A csávesz már a tehénből is kibeszélte a borjút, az asszisztáló csajszi alá menet közben betoltak egy lavórt... De én? Én, aki a főszereplő vagyok ebben a francos történetben, még mindig nem világosodtam meg!

Ebéd környékén feladom, és inkább főzök valamit a páromnak, ha már van olyan rendes, hogy dolgozik helyettem, és el is tart engem. Na, nem magától persze...
Jó kis hortobágyit csinálok neki, azt imádja! Na, meg remélem, ő is megtölt engem jó keményen még ma! Hátha letornázzuk a sztresszt...
A pörkölt alap fő, közben két serpenyőben sütöm a palacsintát. A külső szemlélő úgy láthat engem, mint aki épp transzba esett, ugyanis a témát nem tudom elengedni egy pillanatra sem.
Komótosan elrámolok magam után, amikor már meg vannak töltve a palacsinták. Az ihlet viszont még mindig nagy ívben elkerül engem! Persze arra, hogy Gábor, hogyan tölt meg... lenne bőven ötletem!
Már szundítottam is egyet, hátha álmodok valami szépet! Mondjuk a szép álom bejött, csak épp nem úgy, és abban az értelemben! Na, ma sem lesz ebből farsangi történetet!
– Szia, szívem!
Fasza, már Gabi is itthon van, én meg még egy betűt sem írtam!
Bocsi Mamzi, de csúszok egy napot... – motyogom magam elé, míg páromhoz, és hiányolt ajkaihoz csoszogok.
– Mi ez a jókedv, szívem? Rosszat álmodtál?
Ugye, ti is éreztétek az iróniát! Egyből a nyakamba bújik szerelmem, fenekemre marva nem túl kedvesen, és ott csókol, ahol pont nem kellene! Ebből sem kapok ihletet, vagyis de, csak éppen valami más értelemben... A nyakamba csókol a szemtelenje, majd a fülem kezdi harapdálni. Erre én jó szeretőhöz méltón azonnal vigyázban is állok, és mint egy kényes cica, úgy kezdek el dorombolni. Kábán kapaszkodok a nyakába, mint aki elájulni készül épp, főleg, amikor megérzem, hogy fürge ujjai feltérképezik a csípőm, és alhasam... Azonban amilyen hirtelen kezdett el játszani velem, olyan gyorsan hagyta abba...
– Mit főztél nekem, Andris? – szimatol a levegőbe, és egy cseppet sem zavartatja magát, hogy én felizgultam miatta...
Na, és az, hogy Andrisnak szólított, egy újabb kis szemétkedés tőle! Tudja nagyon jól, hogy gyűlölöm!
– A kedvenced, Nemes Gábor! – válaszoltam keményen, mint ahogy a szexet szeretem...
Uh.. a kurva élet, egy csókjával, hogy képes így kicsinálni engem? Már megint máson sem jár az eszem!
– Most miért haragszol, szívem? – bújt újra a nyakamba, persze kuncogott közben.
Oké, értem, és tudom is, szoktuk egymás agyát így húzni, de ne most, amikor nem vagyok erre vevő!

– Moss kezet, és egyél, szívem! – váltam el tőle, majd, mint valami csípőficamos a konyhába mentem.
Ja, ezt értsétek úgy, hogy rángattam a csípőm, míg a farkamat a helyére rendeztem... Tény, hogy megsértődtem, az amúgy sem rózsás hangulatomra sikerült újabb töviseket növesztenie. Így csendben szedtem ki az ételt neki, és raktam le elé.
– Jól megtöltöttem, szívem! Ahogy te is, és én is szeretjük... – újra keményen szóltam hozzá, majd hátradobtam a nem létező hosszú hajam, és magára hagytam.
Már csak remélni tudom, hogy ő is értette az iróniát...
– Te nem eszel velem? – szólt utánam értetlen, mégis dögös hangján.
Nekem pedig ennyi elég is lenne, hogy újra... Na, jó, most durcázás van! Nem enyhülhetek meg!
– Nem! Dolgom van! Mamzi újabb kihívása, és még azt sem tudom, mit írjak. Farsang, jelmezes bál, beöltözéssel miegymás a téma... – magyaráztam, és gesztikuláltam közben nyomatékosítva szavaim, de végül is feleslegesen, mert ezt nem is láthatta a pasim.
– Gyanús nekem az a Mamzi! Fogadjunk egy dögös csávó, és téged akar! – mondja teli szájjal.
Legalább ő örül valaminek ma!
– Bolond! – ugrottam vissza a konyhába. – Egy nagymama, mint a neve is mondja...
– Ccc, persze! Az én nevem meg... kispöcs lenne.. – vágja oda, miközben szája szélén a szósz folyik le (Úgy lenyalnám...) – és te tudod a legjobban, hogy az sem valós!
Rángatja a szemöldökét, mint aki épp hódítani készül. Persze nem mondom, hogy nem áll a farkam még mindig, de azt is említettem már, hogy durcizom még...
Aki haragszik, nem baszik... Ki is szokta ezt mondani? Jaa! Még szép, hogy Gábor...a kurafi... Legyintettem csak, majd magára hagytam a csillogó szemeivel, a rafinált, ágyba rángató vigyorával, a jól megtömött palacsintával, na, meg a szószos szájával!

Aj, Mamzi most haragszom ám! Lehetnék én az előétel, ha nincs a kihívás! Újra a gépem előtt ülök, sem ötlet, sem ihlet ebből kifolyólag nincs. Írjak tán a pozitúrákról egy rövid könyvet? Most úgyis azon jár csak az eszem! Á, az sem jó, ott a Kámaszutra! Faszom, hogy mindenki okosabb, na, meg gyorsabb!
A konyha felől hallottam, ahogy Gábor megebédel, majd elmosogat rendet téve maga után. Legalább egy sikerélményem van mára: egy vadembert beidomítottam! Ez mosolygásra késztetett, a szívem pedig melegséggel töltötte meg. Majd arra vártam, hogy a hátam mögé álljon, és megköszönje a finom ebédet, miközben kedvesen sutyorog, újra szerelmet vall nekem... De ő nem jött! Furcsálltam ugyan, de az előttem lévő üres Word lap mutatta, hogy nekem igenis dolgom van.
Újabb eseménytelen óra, vagy talán több is eltelt, a fejem már a billentyűzeten pihentetem. Hátha! Hátha úgy megszáll az ihlet! Vagy a betűk, mint a kis hangyák belemásznak a fejembe, és amint felemelem, meg is lesz a történetem.

– Te hívtál, mosógépszerelőt, szívem? – riadtam meg szerelmem hangjára a hátam mögött. Felé kaptam a fejem, a szám szélén a space billentyű lenyomatával, azonban nem is az volt a legnagyobb gond a számmal, ami menet közben még tátva is maradt. Oh, nem!
Szerelmem az ajtónak támaszkodva állt egy szerelői overálban! Arcán a jól ismert kaján, önelégült vigyor, szemöldökét csábosan felhúzta, mintha a látvány nem lett volna nekem elég, hogy a farkam tótágast álljon újra.
– Úgy hallottam, hogy valami dugulás van... – vigyorgott, miközben felém indult, én pedig minden egyes lépéssel, amit megtett felém, úgy lettem egyre izgatottabb.
A vérem fénysebességgel zúdult a testemben, míg az ágyékomnál meg nem pihent, ezzel orbitális merevedést okozva nekem! Bocsi, Mamzi, de mára tényleg vége az írásnak! Székemmel teljesen felé fordultam, persze közben a szemem le sem tudtam venni róla, hiszen az anyag pont ott feszült rajta, ahol kellett: izmos mellkasán, karjain és formás combjain majd széthasadt a textil... Oltári farkára pedig direkt rá sem néztem! Oké, nem egyből,.. dehát a kíváncsiság és a vágy sokkal erősebb! Ő még mindig vigyorgott, mint akit épp baszni visznek, én pedig tudtam: az említett dugulást hamarosan nálam szünteti meg! Szemem szégyenlősen vezettem merevedésére, és esküszöm, a nyál, ami addigra a számban gyűlt, akkor folyt ki a szám szélére... Készültem finoman, lágyan rásimítani arra a csodálatos tagra, de eszembe jutott, hogy durci van... Így nem is finomkodtam vele, jobb kézzel markoltam meg. Neki azonban nagyon is tetszett, és hátradobva fejét nyögött egy szép delejeset. Markolasztam az anyagot, na, meg az alatta feszülő farkát, bal kezemmel pedig már simogattam a mellkasát.
– Látod, szívem, én beöltöztem neked! – nyögdécselt őrülten szexi hangján nekem, én pedig az elködösült agyammal fel sem fogtam egyből ez mit is jelent, vagy jelenthet.
– Megvan.. a.. sztori! – hajolt az arcomba, és már az ajkaimnak intézte szavait. – Most már az enyém vagy!
Úgy ragadta el az ajkam, majd nyelve olyan vehemensen kezdett kutatni az enyém után, hogy azonnal reagálni sem tudtam, nemhogy gondolkodni! Persze tudom magamról, hogy nem én vagyok a legélesebb kés a fiókban... Ne szépítsünk, én csak egy író vagyok, na...
Közben ujjaim még mindig a farkát gyűrték, így ő egy nyögéssel díjazta az ügyködést. Nyelve szinte megkergült a számban, így a ritmust alig tudtam vele tartani. A karfába kapaszkodott, egyre közelebb kerülve hozzám, közben egy pillanatra sem engedte el a szám. Ráadásul a kis szemét, a térdét érzékeny farkamhoz dörzsölte. Linguám már fáradt, a szám zsibbadt, olyan erővel ostromolta az ajkamat szerelmem! Ő ugyan mindig jobban bírja szusszal, mert nem olyan tápos, mint én. Viszont szeret engem, sok-sok közös évet képzelt el, ezért megfojtani sem akar, így morogva, de elvált tőlem. Pár pillanat kellett, amíg rendeztük sorainkat, na, meg hogy összeszedjem magam! Majd, amikor felegyenesedett előttem, azonnal két kézzel a mellkasára tapadtam. Gyorsan, szinte kapkodva térképeztem fel a durva anyagot, ami alatt Gábor mellkasa duzzadt.
– Te beöltöztél, szívem, én pedig kihámozlak belőle! – válaszoltam a korábbi kijelentésére, majd a szemébe nézve fogtam meg azt, ami egyben tartotta az uniformist rajta.
Még nekem is idegőrlő volt az az idő, míg a cipzár az alhasáig le nem ért, hát még szerelmem farkának, amely szinte remegett már a szabadulásért! Finoman vállára simítva szinte lesimogattam az anyagot róla, majd amint sötét bimbói feltűntek, azonnal rájuk is kaptam. Épp csak nyalintottam rájuk addig, amíg azok a kellemes érzésre apró gyöngyökké nem váltak. És amíg azokkal az apróságokkal játszottam, közben szinte le is csupaszítottam...
Útban van az a kurva anyag!
A gyöngyök után a kockái kerültek sorra, majd az annyira imádott tigriscsíkja... Én játszadoztam imádnivaló testén, és ő igencsak élvezte, de ismerve őt, nem igazán sokáig fogja hagyni ezt nekem! Alhasához értem épp, amikor kezei alatt a székem karfája igencsak megreccsent. Egyből tudtam: a játékomnak most lesz vége, ugyanis elfogyott Gábor türelme. Én hiába is terveztem a falloszát is kényeztetni kicsit, játszani vele... Ő türelmetlen lett, ezért a hónom alá nyúlva kapott fel, és az asztalomra ültetett. Meg is ijedtem hirtelen, hogy annyi lesz a gépemnek. Majd azon gondolkodtam, amíg sebesen levetkőztetett, hogy ha a billentyűn feküdtem, és nem szállt meg az ihlet, akkor talán, ha azon ülök...
Oh, de hülye vagy, Andris! Még ilyenkor is a kihíváson jár az eszed? – korholtam magam...
Gábor nem szarozott tovább, és a dominanciájának köszönhetően kezébe vette az irányítást. Ajka újra marcangolta az enyém, miközben előkészítésképp ki is tágított.
Ha tudom, kapkodtam volna a fejem, hogy mennyire gyors, és türelmetlen a szerelmem, de ő lefoglalta az ajkaim, ujjai pedig altájon játszottak velem. Így már nem a gyorsasága volt a fő ok, amiért kapkodhattam volna kiürült buksim, hanem az eufória, aminek ott álltam a kapujában. Lassan Gábor is mellém állt abba a bizonyos kapuba, így amint magáévá tett, már gyakorlott mozdulatokkal juttatott el engem, majd magát is a csúcsra.

Kifulladva, izzadságtól és saját nedvemtől ragacsosan még mindig az asztalon fekszem. Szerelmem sem mozdult se belőlem, se mellőlem, a mellkasomra dőlve piheg. A hajával játszom már, hiszen kezdem összeszedni magam. És mit ad isten, a kihívás megint az első gondolatom, pedig esküszöm, hogy az aktus alatt eszembe sem jutott!
Ez már beteges, tudom, de a megfelelési vágy, hogy csakis jót írjak... kishitű szívemnek ez igencsak nagy feladat! Vagy mondjak inkább nemet? Az sem megoldás, hiszen szeretek velük együtt alkotni valami maradandót, amitől az olvasó is boldog! Lesz, ami lesz, összeszedem magam, és tiszta fejjel, lehetőleg Gábortól jó messze, írok egy jó sztorit!

– Na? Megírod, szívem? – rázott fel szerelmem, mert még mindig rajtam pihent. – A beöltözésemre gondoltam!
Arcán az a cinkos mosoly táncolt, amibe beleszerettem évekkel ezelőtt! És csak most esett le, mit is motyogott nekem fél órával ezelőtt: "Megvan a sztori..." És milyen igaza is van! Én nagy dologra gondoltam, nagy szavakkal körbeírva. Erre tessék: a megoldás itt volt végig az orrom előtt! 
Vagyis inkább... Na, jó, ezt nem részletezem! 
Most én ragadtam meg Gábor nyakát, és terveztem fulladásig csókolni őt, majd holnap hajnalig tömetni is magam... Hiszen már a sztorim is megvan! A legkevesebb, hogy ezért megjutalmazzam a szerelmem!

Jelentem: Mamzi, mégis részt veszek a kihívásban, és a történetem küldöm is holnap a beöltözős, majd vetkőztetős témában!
Már csak azt remélem, lesz még részem ilyen kellemes kihívásban...
Ja, és azt is, hogy Gábor újra segít nekem abban...

2.

Andris dillemája. 🔞

Álmatlanul forgolódtam éjjel, és Mamzi újabb kihívásán járt az eszem. Kaptam egy dalt és nekem arra kéne villantanom valamit. Mondanom sem kell, hogy az ihlet nem jött, csak Gáborral kacsoltban... ismét. Ugyanis mellettem fekszik, miért nem huncutkodhatnánk egy kicsit!? Gondolatot tett követett és máris az ágyékánál feküdtem. Mosoly kúszott arcomra, hogy mekkora egy mázlista vagyok, hogy meztelenül alszunk. Hirtelen két dologért is áldást tudtam volna mormolni, de félő, hogy akkor Gábor fel fog kelni. Na, de azért nektek megsúgom, ha már sikerült titeket is felcsigáznom. Az első áldás a hatalmas ágyért a másik pedig a csupaszon alvásért szólt volna. De még is tényleg felébred makk hajoltam. Ismerem már őt, tudom milyen érzékeny a lelkem, így csak meg szívtam a hegyét, neki máris kipattant a szeme.

-Mit csinálsz Andris ? Na megint az az utálatos név, de most elnézem neki, hiszen azt sem tudja merre van most arccal szegény . A másik hülye kérdésre pedig nem válaszoltam, és még ha akartam volna sem tudok, hiszen mélyen imádott farka a torkomon volt. Gondoltam korábban a billentyűt sem a fejem, sem a fenekem alatt nem tartotta, hátha most ezzel az isteni taggal szívok magamba egy kis értelmet. Ezt én olyannyira komolyan gondoltam, hogy nem kellett két perc és párom a csúcsra is juttattam. Olyan intenzíven szívtam... Még pihegett, de már nyúlt is utánam, hogy a jóból én se maradjak ki. Azonban én nem azért csináltam, komolyan csak ihletet akartam...

Bolond gondolat, de a remény hal meg utoljára!  Mondanom sem kell, hogy ihlet újra semmi.

Nyúzottan ébredtem egyedül Gábor volt fitt koránreggel. Ugyanis én az éjjeli spontán akcióm után sem tudtam aludni, próbáltam valami jó sztorit kitalálni. Mire kimásztam az ágyból és minden reggeli szarsággal végeztem, az asztalon egy kiadós reggeli várt engem. Mielőtt azonban leültem volna bekapcsoltam a hangszórót és elindítottam a Mamzi által kiosztott dalomat.

BTS: Barátok...

Én dalolásztam hiszen imádom őket, főleg Jimin a kedvencem. Annyira gyönyörű fiú... Persze pár ajtó csapkodást is megérne... Úgy beleéltem magam a parasztreggelimbe és a dalba, hogy egy fontos dolog nem tűnt fel. A múzsám, szerelmem nem láttam sehol sem. Hiába szólítottam semmi válasz, így már nem is tartottam fontosnak. Hiszen van egy feladatom, ami mindennél fontosabb.   Na azért ez így sántít...de értitek na.  Reggeli, mosogatás a dal tizedik alkalommal lejátszása után már a gépem előtt meredek az újra üres Word dokumentumra.

Uhh hirtelen Deja vum van... Agyam ezerrel jár, és Gábort is hiányolom már, hátha ő lesz az, aki segít nekem újra.

-Megjöttem kicsim! - Remény, boldogság járta át a testem és ennek örömére azonnal a párom elé siettem. - Csak nem hiányoztam!? Kérdezte kuncogva, mert azonnal a nyakába is ugrottam.

-De! -búgtam ajkára... - Te vagy a múzsám!

-Szép! Akkor megint csak a segítségemre van szükséged... -játszotta a sértődöttet olyan tehetségesen, hogy ha nem ismerném évek óta, talán még be is veszem.

-Igeeen...!?

-Rendben! -válaszolt a pultra pakolt engem, mint egy kisebb csomagot. - A múltkori is jól sült el...- kacsintott, közben farkamra simított szabad kezével. Egyből tudtam mire gondolt ez a kurafi... A beöltözésére és ahogy az overallból én hámoztam ki...

Nem! Nem szabad! Írnom, kell nincs mese, nem engedem, hogy a gondolataim most elterelje.  Ajj Mamzi már megint mit csináltál velem... Egy gyors csókot nyomtam szerelmem arcára, majd a nappaliba indultam vár a munka...

-Töltött tököt csinálok ebédre szívem! - kuncogott, és figyelte milyen reakciót vált ki belőlem. Én azonban elengedtem a fülem mellett, és a székembe telepedtem. Újra és újra lejátszottam a dalt, de még mindig semmi. Az isteni illat, ami átjárta a lakást, kezdett éhessé tenni.

Csak egy dal...

Na ennyit sikerült begépelnem, közben persze Jimin és Taehyung még mindig énekel a háttérben...

-Szívem, te nem unod még ezt a dalt, mert én már nagyon...

-Nem! És ezzel kapcsolatban kell írnom. -olyan értelmesen nézett rám, mint akinek agyára ment a zene...

Ugye nem az én hibám! Talán túl erősen szívtam az éjjel...!

-Ez milyen nyelv? - kérdeztem, én pedig megnyugodtam, hogy nem ártottam neki...

-Ez egy Dél Koreai fiú banda... - húztam ki magam büszkén. Hiszen én is army vagyok és boldogan beszélek róluk.

-Azoknak kis pöcsük van! - jegyezte meg halál komolyan. Én pedig mérges lettem, de csak egy kicsit mert minden férfi ezt mondja... - Amúgy nem is tudtam, hogy beszélsz a nyelven. Az angol és francia... tudom, hogy megy...

-Na jó Nemes Gábor! Ha nem segítesz ne is hátráltass engem! - korholtam le, és el is fordultam tőle.

-Segíteni jöttem! - olyan komolyan mondta, hogy el is érzékenyültem. Már az is kiment a fejemből, hogy az imént miért voltam rá mérges. Mellém húzott egy puffot majd értelmesen bámulta a még mindig üres monitort.

-Tudom... - adtam magyarázatot a semmire. - Még nincs ötletem! - szólaltam meg mert láttam száját, már szóra nyitotta. - Amúgy. - kezdtem, közben fészkelődtem, mert amit mondani akarok választ gyanánt... - Nem a méret a lényeg! Ezt muszáj volt megjegyeznem a banda védelmében!

Ő horkantott egyet, majd rafináltan nézett rám, én pedig tudtam, amit mondani fog abban nem lesz köszönet.

-Mondja ezt egy olyan pasi, akiben egy méretes farok jár rendszeresen...

Na erről beszéltem, és ettől is féltem. Egy újabb mondat és már újra ficánkoltam ültömben. De mivel dolgom van, így inkább nem is kontráztam rá, mert az ágyban, vagy az asztalomon hajtana újra igába. Megráztam magam inkább, és azon kezdtem gondolkodni a kihíváshoz hogyan is fogjunk hozzá.

-Mutasd szívem a dalt, klipet. Újabb döbbenet! Ennyire komolyan veszi, én pedig még meggondolná magát, hogy kerestem is ki neki. Szerencsére van magyar felirat is hozzá, így ő is rendesen megérti. Hosszú ujjai a ritmusra jártak az asztalon majd az első mondat után.

-"Éppen áztál az izzadságban, amikor először találkoztunk"

-Szívem! - állította is le a videót párom. - Te is izzadságban áztál amikor először találkoztunk. - rángatta a szemöldökét ... Ohh a bolond .

-Még szép Gábor, hiszen negyven fokban a busz után futottam. - intettem le majd a videót újra indítottam.

-De én már akkor tudtam, hogy te az enyém leszel. - búgta a fülem mögötti érzékeny részre, ami igencsak jól esett.

-Nincs most erre időnk szívem... - pihegtem behunyt szemmel.

Basszus Mamzi, szerintem ebből ma nem lesz történet.

-Rendben... - vált el tőlem olyan hirtelen, hogy a felhevített bőröm fázni is kezdet. - Nézzük, mert más terveim vannak veled délutánra. Végig néztük a klipet, majd újra és újra, de láttam rajta ő is nagyon gondolkodik, hogy segítsek tudjon nekem. Ha nem jelez a sütő, hogy kész az étel talán, még mindig a monitort nézzük csendben. Nem haragszom, és csalódott sem vagyok amiért nem tudott segíteni nekem. De a vele töltött idő nem hasonlítható semmihez sem. Egy lágy, de isteni csókot nyomott ajkamra, majd a konyhába ment. Én pedig az előző gondolatmentem után világosodtam meg. A zene tovább szólt mellettem, de már jóval halkabban majd a billentyűt pont hajoltam. Imádom a kopogó hangot, ami azt jelzi a gazdája, hogy a kishitű barom végre alkot. Minden kezdet nehéz, mint most ez is! És végül mégiscsak a szerelmem hozta meg az ihletet nekem. Ő tálalt, és amikor harmadik szólításra sem mentem enni, tudta nem igazán lenne érdemes engem zavarni. Kizártam magam körül mindent, és írtam a történtem.

Barátok - Barátok .

Hány féle barátság adatik meg egy emberöltő során?

És honnan tudjuk, vagy miről ismerjük fel mennyire lesz hosszú élettartamú!? Vannak barátaink már az oviban is majd az iskolában. És azok az emberek, akiket ez a kapcsolat végig követ egész életében, igazán szerencsések. Mondják családot nem tud választani magának az embert. Viszont barátokat igen!   Kezdhetném azzal, hogy a barátság emberek között alakul ki, kölcsönös elfogadás, rokonszenv bla...bla...bla...

De nem, én nem ezt akarom megosztani veletek !

Milyen az igaz barát!?

Attól függ ki mit vár el tőle!

Nekem személy szerint elég, ha figyel rám, meg hallgatja a hülyeségeim és nevet vagy sír is velem. És ezt én is mind megteszem érte! Teljesen vállalom, tiszta szívvel állok ki mellette.

Nekem nem sok barátom van.

Sőt csak egy, akit igazinak gondol és érez a szívem. Viszont az írók, akikkel hétre, hétre együtt alkotunk, köztük van pár, akit igazán megkedveltem.

Barátom a párom, aki azt nézi miben járhat kedvembe, miben mindig nekem.

És ezt most nem csak a szexre értem.

Mert bár az is nagyon fontos, mégsem az a minden.

Egy beszélgetés, felesleges fecsegés, amit röhögve zárunk le. Meghallgatjuk, segítjük egymást akár biztatásra vagy tanácsra van szüksége.

Írhatnám, mik a barátság főbb jellemzői, de arra semmi szükség! Hiszen minden így jó, és így kerek egész.

Van, hogy napokig alig váltunk pár szót. De olyan is amikor szófosást kapunk.

Látok egy videót, képet és ő, ők jutnak eszembe róla. Majd újabb csend jön.

De ez nem végleges soha!

Köszönöm szépen, hogy vagytok nekem! És néha velem nevettek a hülyeségeimen...

Gyorsan leírtam, ami bennem volt, és csak remélem a szavaim értéke, súlya eljut azokhoz, akiknek szántam. Nem néztem hány szót pötyögtem be, az sem, hogy rímel e.

Csak azt, amiről a dal szól!

Azt, ami mindenkinek fontos!

Lezártam, majd el is küldtem Mamzinak, és indultam páromhoz, hogy végre az ölelésébe bújjak. Hiszen szentimentális vagyok, és a szavak, amiket a virtuális lapra kerültek. Meghatottak...

-Kész is vagy szívem!? - kérdezte hasonló magához ölelt.

-Igen! Köszönöm szépen. -Lágyan csókoltam meg szívem, lelkem beleadtam. A megkönnyebbülés érzése egész testem átjárta. Már nem azért mert végre megírtam amire vállalkoztam! Nem!

Azért, mert rájöttem, hogy vannak barátaim és köztük a legfontosabb a szerelmem.

A Dal: Bts - Friends

3.

Frusztráció

Furcsa érzéssel ébredtem. Éreztem magamban a feszültséget a frusztrációt, de nem tudtam mitől lehet ez. Páromhoz bújtam, hátha az segít nekem a rossz érzést elfelejteni...
De ő már nem is feküdt mellettem.
- Mi a fasz!? Felültem, és hajamba túrva gondolkodtam, meg próbáltam össze szedni magam. - Milyen nap van? Vasárnap... Ennek pedig örülnöm kéne, hiszen Gábor ma nem dolgozik és egész nap együtt leszünk. Mégis ez a rossz érzés... Kikászálódtam és meg sem lepett, hogy pöcsöm szabadon van, és most nem mosolyogtam a tényen, hogy át szeretkeztük az egész éjszakát.

-Kicsim...!? - állt meg előttem hirtelen Gábor. Esküszöm annyira örültem, hogy párás szemekkel egyből a karjába teremtem... - Mi a baj kicsim? - ölelt magához jó szorosan. És ha nem lenne bennem az a furcsa érzés, biztos életre kelt volna a vágyam. Simogatta hátam, közben duruzsolt a fülembe. Én pedig az, aki azt sem tudja mi a baja, hálásan bújtam mellkasára.

-Nem tudom szívem... Olyan furcsán érzem magam...

-Beteg vagy!? - tolt el magától őszinte aggodalommal hangjában...

-Dehogy! Csak valami furcsa... Valami hiányzik... És nem tudom megmagyarázni mi...

- Gyere reggelizni hátha utána jobb lesz... – lágyan csókolt homlokomra majd húzni kezdet maga után. - De előtte vegyél fel valamit Andris, mert akkor én szafaládét fogok enni... -vigyorgott rám. Én pedig jobban éreztem szavaitól és mosolya látványától magam...
De csakis egy fokkal.

Reggeliztünk, ő végig sületlenségeket beszélt nekem. Próbálta elterelni a figyelmem, és feldobni engem. Én pedig hálásan, szerelmesen figyeltem rá, de nem segített az sem, az a rossz érzés nem múlt el. Amint végeztünk, azt sem engedte, hogy segítsek a konyhát rendbe tenni. Elhessegetett onnan mondván menjek írni.

Mondtam már, hogy imádom őt!? Nem!? Akkor most megteszem. Mosolyogva, de még mindig tököm sem tudja milyen frusztrációval gyomromban a laptophoz mentem.
Míg betöltött rákészültem az írásra. Szemüveg letakarítás pipa. Víz az asztalon, nyugi labda pipa... Vártam még, amíg frissíti magát miegymás addig a telefonomon felmenten a wattpadra. Kommentek, vote... olvastam és mosolyogtam már...
És akkor tudtam, értettem meg a frusztrációm okát...

-Vége egy újabb kihívásnak!? Hiába is voltam feszült amíg kitaláltam és megírtam egy történetet, hiányozni fog... Az izgalom az varázs az alkotás...

-Kicsim elmegyek vásárolni, kérsz valamit? -bújt nyakamba Gáborom, nyálas csókokat hagyva maga után... Én meg azt sem hallottam ahogy hátam mögé állt.

-Megyek én is veled! - csókoltam ajkára. Majd már mosolyogva öltözni indultam, de az ajtóból visszafordultam... - Köszönöm szépen.

-Mit is!? - állt értetlenül és arcom fürkészte a férfi, aki újra segített nekem. Mindezt úgy, hogy ő nem is sejtette.

-Mindent!

 

4. 

Úgy szeretném!

Orgona illatát, halk suttogásokat, beszédfoszlányok hangját hozza magával a szél. Engem azonban nem érdekel, csak édesanyám sírja, ahol tiszteletem teszem épp. 
A hideg, merev mégis szép márvány előtt térdelek, cseppet sem zavar, hogy talán koszos lehet... 
Mit nekem ez a kis kosz a ruhán, az ujjaimon... 
Anyának sokkal több dologgal kellett szembeszállni...

-Hiányzol anya... És már sírok is...– Gábor is itt van ám...csak elment szedni neked orgonát... Hiába mondtam, hogy inkább vegyünk egy nagy csokorral... Nem anya, nem lop! Én úgy beszélgetek vele mai napig mintha előttem, vagy mellettem lenne még most is. Ő pedig épp megszidja párom, de csakis azért, mert félti... És én ezt még most ennyi év után is tisztán hallom.– De becsönget és ki is fizeti... Védem tovább párom, hiszen ismerem nem lenne képes egy rizsszemet sem lopni ...– Velünk minden rendben, Gabi ugyanott dolgozik, többen elfogadnak ma már minket, és képzeld anya... írni kezdtem... Szám be nem áll sorolom sorba az elmúlt hónapok eseményeit, és annyira bele. lendültem, hogy fel sem tűnt, ahogy Gábor mellém lép.

-Csókolom Eszti néni... - magázva köszöntötte anyát, holott megegyeztek, hogy tegezik egymást. Mégsem teszem szóvá, hiszen már anya sem, így meghatottan figyelem, ahogy életem párja a fejfáját simogatja. Anya volt az egyetlen ember, aki elfogadott minket, hiszen neki a fia boldogsága volt a lényeg. Szerelmemet is úgy szerette mintha a saját fia lenne, sőt... Volt, hogy nem egy civakodásunk alkalmával őt védte meg velem szemben. 
Emlékszem rá, hogy akkor ezt a szót, mire ő egyszerű is választottl állt elő nekem... -Ne feled Andris már ő is a fiam, hiszen a te párod és szerelmed. eredménye a családja elfordult tőle, ezért sem kivételezek egyikőtökkel sem. Így is tett, ha kellett szidott vagy dicsért minket. A szeretet pedig, amit anya adott páromnak, ez kölcsönös volt... 
Még akkor is, ha különleges kapcsolatuknak nem adatott csak pár hónap. Emlékeim sorra törnek fel bennem, most is mint minden alkalommal amikor a sírja előtt térdelek. Könnyeim szántják frissen borotvált arcom, és ez addig tart míg át nem ölel hátulról Gáborom.

-Ugye tudod, hogy most megszidna, vagy hozzád vágna valamit...ami épp keze ügyébe akad! Szomorú volt ő is mindig, amikor azt látta, hogy sírsz és szomorú vagy ...

-Tudom szívem... -- erőszakosan letöröm az arcom koszos kezemmel, persze Gábor szeme egyből cinkosan ragyog fel. Gondolom, mert tiszta mocsok lettem. Nem teszem szóvá, csak mosolygom már én is vele.

-Látja Eszti néni!? Ezért szeretem a fiát ennyire... - szorosabban von magához, közben álla vállamon pihen, nem zavartatja magát ki láthatja meg minket. Hiszen akitől tartania kellene így szeretett minket. 
Pár perc csend... Gondolatainkba merülve, még mindig egymáshoz közel anyára gondolunk mind a ketten. 
– Tudja, hogy mennyire szeretted és azt is, hogy mennyire hiányzik neked...nekünk. - épp csak lehelte fülem mellett szavait, de tudtam mire gondol... mint mindig. 
Pár percet maradtunk még, és továbbra is némán, gondolatainkba mélyedve, én mégis biztos vagyok abban, hogy anya a gondolataink főszereplője. 
És persze nem csak azért, mert ez az ő napja... Hiszen nincs nap, hogy eszembe jut, sőt eszünkbe ne jutna...

Amint eljött a búcsú ideje... ami még most is fájdalmas, mint nyolc éve, amikor végleg búcsúztam el tőle... Gábor kézen fogott, támogatott míg kisétáltunk, anyát újra magára hagyva ott.

Csendben utaztunk haza csak a rádió szólt, agyunk továbbra is az ünnepelten kattogott. Ez a csend agyalás épp csak addig tartott, amíg anya kedvenc dala fel nem csendült a hangszóróból... Szívem nagyot dobbant, könnyeim szemem marták a hiány érzése szorongatta a torkom. Előttem a kép ahogy anya főzés vagy takarítás közben a dalt dúdja... 
Nem mertem balra fordulni, pedig Gábor látott már többször is sírni... Önző módom, próbáltam egyedül a gyászom mocsarában elsüllyedni... Sírtam közben egyre mélyebben merültem el, amikor is eszembe jutott, hogy Gábor mit érezhet. Anyák napja van, ő mégsem mehet köszönteni saját szülőjét, hiszen elfordult tőle... 
Hirtelen fordultam felé, és szívem már más érzés miatt szakadt ketté... 
A dal tovább szólt, amit szerelmem halkan duruzsolt, mégsem ez az, ami miatt sírtam már ...

-Jól vagyok Andris! - már megint ez az utálatos név... De nem szállok vitába most vele, csak nézem búskomor képét. Tudom, hogy nem bántani akar, egyszerűen csak időt nyerni magának. Hiszen ő a nagy macsó, én pedig nem láthatom sírni őt... – Anyukád a másfél év ismeretség alatt többet adott nekem..., mint a saját anyám. És ez a dal... Szóról szóra az én szavaim...amit már nem volt módom elmondani neki...

Drágám tovább énekel, könnyei már nem csak csillognak sorba, kitörése várva... utat is törtek szemében. Jobb combjára simítom ujjaim, és mivel tudom miért lett ilyen... Inkább nem is mondok semmit, én is éneklek vele...

Ez a rész anyák napjára íródott. A dal pedig. Kovács Kati - Úgy szeretném Meghálálni.

5.

Esküszünk! 🔞

Már magam sem tudom, hányadik weboldalt és ajándékot nézek meg, de rendesen golyózik már tőle a szemem. Különben is miért nekem kell ezt?

– Gyere már, szívem... – sutyorog a nyakamba kanos Gáborom.

De mivel ezt helyette csinálom, így a felkérést meg sem hallom. Akkor miért is csinálom én? A válasz egyszerű. Újra Mamzi miatt van az egész! Új kihívás, amit én nagyon is szeretek, de ebben a témában ez ismét nem lesz egy egyszerű menet. Esküvő! 

– Andris! Ha most nem jössz, bulizni megyek!

Kacagnom kell! Sérteget, majd meg is fenyeget? Na, én akkor sem engedek!

– Először is úgy szólítottál, amit utálok! Másodszor pedig ez a te dolgod lenne, amit én épp csinálok. De ha nem segítesz ... Holott gyorsabbak lennék ketten...

– Ezt mondom én is... – harap bele a mocsok a fülembe, és komolyan nem sok kell, hogy inkább az ágyunkban menjek vele. – Amit én szeretnék, ahhoz is ketten kellünk! De azt nem ígérem, hogy gyorsan is végzünk...

Csak suttog tovább, néha megnyalja az érzékeny pontom, és nem is ő lenne, ha közben keze már nem játszana az ékszeremen ...

Anya szavai jutnak eszembe hirtelen, amikor a hullámos hajam fésülte ki még régen. Ugyanis utáltam, mert nem tudott nehéz, fáradt kezei miatt velem finoman bánni.

– Hagyd magad, Andriska, hamarabb szabadulsz!

Oké, az Andriska még most is kiveri nálam a biztosítékot ... De a gondolat , hogy hagynom kéne magam... Na, ez az ötlet a párom kezében tartott már kőkemény farkam miatt meggondolandó! ... De dolgom van! Holnapután indulunk a kollégája lagzijába, ahova csakis az ihlet és az ötletek miatt kísérem el a drágámat.

– Jaj, Mamzi mit csináljak...

Ez a nő, mindenki Mamzija szerintem nem csak engem juttat majd ötleteivel a diliházba!

Remélem, azért érzitek, hogy ebben a mondatban hol bújik meg az irónia!

– Annira rácuppantál erre a témára! – korhol Gábor, már a mellbimbóm és hasam nyálazza végig.

Komolyan mondom, fel sem tűnt a nagy agymenésem közepette, hogy felpakolt az asztalra. Na, és az is biztos, hogy így nem jutunk el a szobákba sem. 

– Vagy talán esküvőszervező akarsz lenni!?

– Mi? – kapom felé a tekintetem, de ha tudom előre, hogy milyen látvány fogad, inkább nem teszem. A látvány, majd az érzés fenomenális, hiszen Gáborom a szájával már a farkamon játszik serényen. Számon kapkodom a levegőt, hisz annyira jól csinálja, érzem, mindjárt elsülök. Nyalogat, majd mélytorokra enged, az érzéstől pedig mint a kocsonya remegek. Elfelejtet velem mindent! Egy biztos: ez a férfi... az én párom, jó az elterelésben! Hasam alja egyre jobban feszít, érzem, hamarosan itt a vég...

– Nem válaszol, szívem...

Hirtelen hagyja abba az előző műveletet, én pedig olyan mérgesen vagy bambán nézek rá, hogy jóízűen nevetni kezd. Rafinált íriszei az enyémekbe kapaszkodnak, ismerem jól, így tudom, valamit mondani akar...

– Mire kéne válaszolnom? – kérdezem, vagy vergődök, mint egy fogságba esett állat a ketrecben.

Ki gondolkodik, amikor a kéj kapuját készül átlepni épp? Mert én biztos nem! Mégis meg kell erőltetnem magam, ha azt szeretném, hogy ez a játék jól záruljon ma. Gondolkodom, vagyis próbálom, de hiába, ugyanis Gábor továbbra is kényeztet engem.

– Azt kérdeztem, szívem... – Uhh, és már az első ujja cikázik bennem! – Esküvőszervező akarsz-e lenni?

Na, hogy ez most honnan jött neki? Kezdem azt gondolni, hogy túl sok időt tölt velem, hiszen nekem szokott lenni ilyen abszurd ötletem...

– Neeem... – válaszolom gyorsan, hiszen már igencsak az élvezet határán járok.

– Miért? – kérdezem ismét értetlenül, mivel félbehagyta előző tettét.

Még mindig kábán, bambán, na, jó, hirtelen azt sem tudom, mi a jó szó rá, de végig őt figyelem. A székemben ül csupasz alfelemmel közvetlen szemben, majd kotorászni kezd a zsebében. A zsebében? Mi a fasz, rajta még mindig van ruha? Hol voltam én az elmúlt félórában?

– Arra gondoltam, szívem, talán megszervezhetnéd a saját esküvőnket!

Nem túlzó, ha azt mondom, hogy megkukultam, és a válasz, amit azonnal tudtam, megfagyott a torkomon! Gábor továbbra is bárgyún vigyorgott rám, a gyűrű pedig ott virított tenyerében.

Gyors választ adtam, majd behajtottam az imént félbehagyott műveletet rajtam, vagyis már rajtunk. Még szép, hogy igent mondtam neki, és a világ legszebb, legegyszerűbb meleg esküvőjét fogom magunknak megszervezni!

Éjjel kimásztam vőlegényem védelmező karjai közül, és a gépemhez ültem. A sztori ugyan még nincs kész, de van már ihlet, amit újfent szerelmemnek köszönhetek.

Épp csak Mamzinak újságolom el, mi is történt velem. Így mindenki Mamzija lesz az első, aki gratulálhat nekem...

Jelentem: Mamzi, folyamatban az esküvő témájú történetem!

6.

Ásó - Kapa 🔞

Milyen esküvőt szerveztek két fiúnak, akiknek nincs családja, és még barátaik sincsenek? eredménye Magyarországon egy meleg esküvő nem is könnyű menet! Na, ugye!

Ez a kérdés kattogott a fejemben végig nekem is, amíg az esküvőnket szerveztem.

Milyen legyen? A válasz egyszerű: kicsi, meghitt. Gondoljunk rá, hogy amint lesz elég pénzünk, elutazunk Vegasba, és ott mondjuk ki a nagybetűs igent, de addig várni egyikünk sem szeretett volna, na, amíg nincs munkám, nem tehetem szerelmem vállára ezt a terhet... Az írócsapatunk, Mamzival az élen jobbnál jobb ötletekkel állt elő. Végül pedig maradt az itthoni, amolyan jelképes esküvő, ahol nem lesz más, csak mi ketten, és a két tanú. Persze Gábor beosztottjai biztos szívesen eljöttek volna velünk ünnepelni, és emlékezetessé tenni a nagy napot...

Egy átszeretkezett, mámoros éjszaka után mi mégis úgy döntöttünk, hogy rajtunk kívül senki se legyen ott!

Most biztos az jutott eszedbe, hogy miért döntött így ez a két bolond fiú?

A válasz kurva egyszerű! Az életben, a világon egymásnak csak mi ketten vagyunk! Szomorú tudom, amikor anyukám jut eszembe, hogy mennyire boldog lenne... de mi így vagyunk már több éve: ketten, egyet.

Utána persze jött a nagy kérdés: ki legyen a tanúnk? Hiába jelképes, mi ahhoz igenis ragaszkodtunk!

Az egyik tanú a szomszéd Margit néni, aki mindig sütit és töltött káposztát nekünk, hiszen szerelemem ezeket nagyon szereti. A másik tanú pedig Gábor titkára, Levente, akit még szép, hogy lenyomoztam már az elején, de szerencsére ő hetero férfi! Sok-sok kutatás, még több csacsogás a csoportban, rengeteg gép előtt töltött óra, és Gáborom sajnálatára szexelvonás után... sikerült mindent leszerveznem!

Találtam egy cuki anyakönyvvezetőt, aki a meleg párok nagy kedvence. Majd lefoglaltam a helyszínt, amely nem volt más, mint a McDonald's különterme... Tudom, meglepett a dolog, hogy miért pont ott, de nekünk az étterem olyan, mint másnak a Gundel, vagy akár a Hilton.

Most komolyan, az nem csak egy szálló, lehet enni is ott? Basszus, elkalandoztam...

A kapcsolatunk elején igencsak szegények voltunk mind a ketten. Busszal jártunk dolgozni, és a korábban már említett első találkozásunk után Életem mindig odavitt enni. Együtt majszoltuk a nagy adag sült krumplit, csakis majonézzel, mellé egy kóla volt kettőnknek, és egy kapucsínó is belefért. Nem zavart, hogy csórók vagyunk mind a ketten, elég volt annyi, hogy a másik ott volt velünk! És ez így van most is!

Ezért is jutalmazott szerelmem – az ötletem meghallva – egy igazán romantikus, és hosszúra nyúló szeretkezéssel...

Végre eljött a nagy nap...

A júniusnak a bolondos időnek és ki sem öltöztünk. Persze nem gondolta azt, hogy abban a sortomban jöttem, amit annyiszor varázsolt le rólam szerelmem, ő pedig a szerelőoverállában, amely pár hónapja ihletet adott nekem!

Ahh, de még milyen ihletet... A f ene a fantáziádba, András! Most nem ennek van itt az ideje!

Így lazán, mégis elegánsan öltöztünk fel. Mind a kettőnk testét egy szürke vászonnadrág, és egy más színű ing fedte. Az enyémet kék, hogy kiemelje a szemem színét. Életem párja, már férjemet pedig fehér. Hogy a csokor se maradjon le, pár szál vörös rózsát tartottam a kezemben, amit a kajálás után azonnal anya sírjához viszünk el...

Végre kimondtuk az igent egymásnak, ami viccesre sikerült... Ez köszönhető az én vicces drágámnak!

Nem szándékozom húzni az időt, hiszen teli hassal indulunk haza, hogy... amit ettünk, le is dolgozzuk az éjszaka...

Ezt mégis elmesélem nektek!

Fogadalom, bla, bla, bla, majd jöttek az aláírások.

Életem második legboldogabb pillanatát éltem meg, ahogy láttam szerelmem kezet megremegni a neve aláfirkantásánál! Eszembe sem jutott, hogy talán meggondolta magát, hiszen végig láttam a szemein, hogy boldogan csillogtak!

Majd jöttem én az aláírással, amikor is...

– Nem lehetne a szerelmem új neve, hogy Nemes Andris?

Az utálatos név megint, a toll is megáll az ujjaim között! Az anyakönyvvezető és a tanúk jót derültek szerelmem felvetésén.

– Vicceltem, szívem! – búgta bársonyos, vágykeltő hangján a fülembe.

Mondanom sem kell, hogy a kis Andriskám életre is kelt tőle!

– Én nem bánnám, te ökör... – búgtam hasonló hangszínnel én is, (gondoltam, ne csak engem kínozzon az ágaskodó pénisz) – de biztos nem tetszene, ha mindenki Andrisnak hívna engem...

Sikerrel jártam újra! Láttam szerelmemen, ahogy, dögös fejében gyönyörű végigfuttatja a hallottakat, mint egy régi Commodore gép, még kattogtak is az agytekervényei...

– Nyertél, szívem! Nemes András, az én...férjem...

Már nem az tett boldoggá, hogy újra enyém volt az utolsó szó, hanem az, ahogy a nevem kimondta, és közben a teljes valója ragyogott...

– Nemes Gábor... – a torkomban csomó, megszólalni sem tudtam, pedig már az igen is voltunk – az én...férjem... – ekkor tudatosult bennem, mi történik, majd eleredtek a könnyeim. Szerencse, hogy az első hitvesi csókkal vártunk, így az összeset lecsókolta férjem az arcomról...

A tanúinkkal karöltve indultunk el a legközelebbi McDonald's felé, gondoltuk, ma megadjuk a módját, és külön menüt kap mindenki! Végülis ünneplünk, vagy valami olyasmi... Az épületből kilepve Gábor a hátam mögé lépett, és hirtelen eltakarta a szemem valami Margit néni illatú kendővel.

– Mi...ez? – tapogattam, mint egy bolond.

Magam sem értem, mitől féltem.

– Meglepetés a szerelmemnek! – súgta újra bársonyos baritonjával a fülembe, és hiába minden, Andriska vigyázzba is állt persze.

Áruló! És ha eladni akar épp?

Ilyen bolond is csak én lehetek: a farkammal beszélek, ráadásul oltári hülyeséget!

Míg én faszságokon agyaltam, férjem kézenfogva húzott maga után valahova. Margit néni kuncogott, Levente még dörmögött is. Így: no para, lássuk, mi is történik! Mindenre találtam!

Egy heves szeretkezés, orális kielégítés bekötött szemmel... Bassza meg, Nemes András, ébredj fel!

Megráztam a fejem, épp amikor Gábor újra borzolni kezdte hangjával a pihéimet a fülem mellett...

Ezt direkt csinálja, esküszöm nektek...

– Egy esküvőre kell valami kék, – sutyorog a fülembe még mindig – ami a rajtad lévő ing. Kell valami régi, ami nem más... mint a gyűrű az ujjadon, amely még anyukádé volt...

– Kell...valami...új... – leheltem, gyenge, bátortalan hangon...

I stenem, mit csinált ez a bolond?

– És kell valami új!

Egy apró csókot nyomott a fülemre, majd olyan hirtelen rántotta le rólam az anyagot, amely a szemem fedte, hogy nem is láttam semmit sem hirtelen.

– Istenem, Nemes Gábor! – azonnal zokogásban törtem ki, persze a stressz és az öröm miatt! O ké, most beismerem nektek, és persze magamnak is, hogy úgy viselkedtem, mint egy csaj... De ki az, aki nem sír, vagy hatódik meg abban a pillanatban?

Gábor boldogan húzta ki magát, és így fölém tornyosulva nyújtotta át nekem az új autóm kulcsát. Évek óta van jogosítványom, de sohasem volt saját autóm! És az a csoda, amit vett nekem!

– Látod, szépségem, hogy mennyire figyelek rád? – sutyorogta újra a mocsok oda, ahova nem kéne... de a farkamnak már teljesen mindegy! Órák óta áll, mint a cövek! Senkivel sem foglalkozva pattantam az én bástyám, védelmezőm, szerelm és márem ölébe, amire ő később markolt is a fenek férjemre. Az autónak döntött, én pedig az ajka után kaptam, azt terveztem, addig csókolom, amíg bírjuk szusszal! Nyelvünk azonnal üdvözölte is egymást, mintha hetek, hónapok óta nem érezték volna a másikat! Mind a kettőnk teste izzott, megfeszült a vágytól, elfelejtve azt, hogy hol vagyunk, és a lényeg... hogy közönségünk is van! Végül Margit néni krákogása hozott vissza minket a valóságba.

– Köszönöm... szépen! Ez csodálatos!

– Micsoda, Andris? – ha nem lennék ennyire boldog, akkor haragudnék... az utálatos névért! – Az autód...vagy a csókom...vagy a nyelvem, ahogy tekergett...

– Elégedett, Nemes Gábor! – muszáj volt leállítani, különben a közös, menüs kajálásnak annyi! Persze lett volna más közös foglalkozás helyette, de abba sem Levente, sem Margit néni nem fértek volna bele...

Sikeresen megnyugodtak a kedélyek, majd már az én új Kia Saulommal indultunk el a beígért étkezésre. Boldog vagyok, madarat lehetett volna fogatni velem, és szerelmem is az, láttam az arcán, a szemén, amivel engem nézett. Az étteremben volt pár pillanat, amikor arra gondoltam, hogy a mosdóba kellene mennünk, és könnyíteni magunkon... de a tanúink miatt vissza kellett fogni magunkat. Meg aztán az ilyen légyottokat nem igazán díjazzák Magyarországon!

– Ugye, nem valami kispöcsű fiúbanda nyálas zenéjét kapcsolod be? – vont szerelmem kérdőre, amint ketten maradtunk, és hazaindultunk.

– Először is: az én autóm! – vigyorogtam, mint egy bolond, hiszen nagyon boldog vagyok...– Másodszor, ha azt szidod, ami az én szívem csücske, az bizony már válóok...

– Szépen vagyunk, Andris! – be a durcát, közben én már az új csodám, és a dalom indítottam.

A kedvenc dalom szólt, de csak halkan, hogy halljam, ha a sértett férjem valamit mondani akarna. Ő azonban nem szólt egy pár percig semmit, én pedig már kezdtem magam rosszul érezni.

Hiszen csak viccnek szántam, úgy, mint ő is...

– Nem gondoltam komolyan, szerelmem, ugye, tudod! – törtem meg a kettőnk közé beállt csendet, közben jobb kezemmel a combjára simítottam, ő pedig felém fordult azonnal, arcán egy önelégült mosollyal.

Dehogy is mosoly az, ami az arcán virít! Az egy vigyor, mert én, bolond, újra bedőltem neki...

– A parkerdőben akár...ki is engesztelhetsz, szívem! A nászéjszakánkat, és a nászutunkat is letudnánk egyben...

A mocsokja! Ezért volt az egész!

A fene a jó szívembe, na, meg Gábor hatalmas, ügyes kezébe! Ugyanis addig piszkált, amíg a parklátogatás hirtelen nekem is sürgős lett!

Oké, én egész nap azt vártam, mikor élvezhetek el végre!

Alig parkoltam le, ő már tolta is hátra az anyósülést. Én pedig mire észbe kaptam volna, magára rántott, majd eszeveszett módon vette birtokba ajkamat!

Nem is tudtam, hogy ennyire hiányzott a csókja! És azt sem gondoltam volna magamról, hogy én a parkban, az új autómban lovagolni fogok! Gyakorlott kezeink pillanatok alatt kihámoztak minket az alsóinkból, majd a forró csókok, és rövid előkészület után remegve engedtem be az alattam már lüktető dorongot. Lábujjaim azonnal görcsbe rándultak, amint szerelmem elmerült bennem... Hogy jó döntést hoztunk ezzel a kitérővel, nem bizonyította jobban más, mint kéjes nyögéseink, amiket bejártak a szűk teret. Annak ellenére, hogy sem az előkészületet, sem az aktus nem tartott sokáig, – hiszen kicsi a hely – ez a légyott hirtelen tűzoltósnak, illetve emléknek tökéletes lesz!

– Remélem, azért tudod, szépségem, hogy otthon sem menekülsz előlem! – mintha én akarnék... – És egy igazi nászútra is elviszlek! – Királyság!

Boldogabb nem is lehetnék! És ami a hab a tortán...

Jelentem: az új kihíváshoz is megvan az ötlet, Mamzi! És a címe? Szex a tengerparton... 

7.

Hawaii - Dizsi- Napfény. 🔞

Kezdhetném akár így is, de akkor hazudnék! Először is nem Hawaiira hozott el Gáborom nászútra, hanem Thaiföldre. Dizsibe pedig nem mentünk, mert féltékeny lett már a repülőtéren... Ugyanis szerinte minden thai fiú engem nézett. Vagyis szerinte legalábbis...

– Ha tudom, Andris, hogy ez lesz... inkább a Balatonra viszlek! – puffog mellettem, esetleg rászorít a csípőmre.

Oké, nekem jólesik, ha birtokolni akar, és ennyire félt, de azért ezt túlzásnak tartom... De csak egy kicsit.

– Ez hülyeség, Nemes Gábor! Lehet, csak ritka náluk a szőke, kék szemű pasi...

– Ccc! Akkor se az én férjemet nézzék így! – most igazán mérges, ezt hallom a hangján, és látom is feszült képén.

– Hogy néznek? – forgattam a fejem, mintha én magam nem láttam volna a vizslató szemeket, persze a drágám ettől csak még idegesebb lett.

– Ne forgolódj, Nemes Andris!

Most komolyan ennyire félékeny?

– Úgy néznek, mintha szemmel akarnának megdugni!

Nem láttam még őt, ezért inkább nem is nézelődök. Meg aztán minek nekem egy alacsony ázsiai fiú, amikor a férjem egy igazi magas, erős, európai kan.

– Mosolyogj, szívem! Itt ez a tisztelet jele! – az arcára nyomtam egy apró puszit, hátha azzal segítek.

– Áhhh, akkor azért vigyorognak rád? – morgolódik tovább. – Teljesen félreértettem...

Ugye értitek az iróniát? Mert én igen.

Bangkok gyönyörű város, még úgy is, ha melletted a párod kissé zabos. A kezem el sem engedte, amiből – csak úgy mellékesen megjegyzem – volt is pár furcsa helyzet, de kit érdekel? Vigyáz rám, mert félt és szeret! Az biztos, hogy a szállodában egyből nekiesek, hiába is csinált ki az utazást. Ez a féltés igencsak felébresztette a nemesebbik felet. Ajj, megint a bujálkodáson már az eszem így a lényeget el is felejtettem!

A szálló felé párom a bal kezem fogta, közben én persze fotóztam, képeket küldtem az írói csoportba. Mivel megígértem Mamzinak, én teljesítettem az ígéret rám eső részét. A fejemben a sztori is kezdett már kibontakozni, de a testem majd szétvetette a vágy a párom után...

Bocsi, Bangkok, na, meg, Mamzi, ez a sztori biztos nem ma fog megíródni...

– Ugye, tudod, te mafla, hogy téged szeretlek? – próbáltam vidítani, na, meg puhítani férjem a liftben.

Erre ő... a nagy tulok, rám sem néz, csak tovább puffog.

– Szép, mondhatom, ebből sem lesz ma szex maraton... – dünnyögtem.

– Szóltál, Andris?

Megint az a kurva név! Esküszöm, visítani tudnék!

Mérgesen emelem fel a fejem, és akkor látom meg a rafinált csillogást a szemében. A szemtelenje megint átvert...

– Már miért ne lenne, szívem? Alig várom, hogy megjelöljetek!

– Mi vagyok én, valami marha, akit megbillogoznak? – adtam is egyből tudtára nemtetszésem ennek a... áhhh, inkább le sem írom, amire gondoltam!

– Nézd szívem! – emelem a bal kezem felé, amit már kékre szorongatott. - Itt a bizonyíték, hogy a tiéd vagyok. Ez sem elég?

– Nem, szívem! – lépett ki a liftből, ami menetközben megáll, majd tök lazán tanulmányozta a kulcskártyánkat.

Esküszöm, mintha én ott sem lennék, úgy viselkedett, majd a szoba irányában ment tovább. Mintha nem tettem volna fel az imént egy kérdést... A kezem még mindig fogta, úgy vezetett a szobánkig, most én puffogtam tovább, de csak egy kicsit.

Várjál csak, Nemes Gábor, ezért nem lesz egyből hancúrozás !

Ügyesen kigondoltam magamban, hogy a szobánkba lépve pár cuccot előveszek, majd fürdeni megyek... Igen ám, de András tervez, Gábor végez – ugyanis a drága férjem, teljesen másképp gondolta ezt! Ezért is ért váltalanul, amikor a szobánkba lépve azonnal felkent a falra. De ne ijedj meg, nem bántani készült a szerelmem! A szexmaratonunkat akarta így indítani, na, meg, megjelölni engem.

Ellenezhettem volna, mondhattam volna valamit, hiszen pár másodperce még puffogtam... de úgy rámart a számra, hogy azonnal meg is kukultam. Éhesen, követelőzően csókolt, amit én viszonoztam persze, végül bal térdével a már minden is ágaskodó farkam ingerelte. Ha engedd szóhoz jutni, biztos elmondom, hogy azt már nem kell piszkálni, a reptér óta áll, mint a cövek... De nem szóltam, csak hagytam, hogy azt tegyen, amit szeretne. Kényeztette testem, végig nyomot hagyva rajtam, majd térdre vágódott előttem... Még mindig az ajtó mellett, a falnak döntve, és egy szót sem szólt hozzám azóta sem. Rutinosan szabadított meg alsómtól, majd már csak azt éreztem kábulatomban, hogy a torkára ejakulálok...

A nászutunk első éjszakáját az én kényeztetésem után végigszeretkeztük, vagyis a tervezett szexmaratont igenis teljesítettük.

– Nemes Gábor, mit csináltál velem! - kiáltottam férjemnek amint megláttam a lilára festett testem.

Szóval így értette, hogy megjelöl engem...

– Megmondtam, nem? – vigyorog a szemtelenje, és látom az arcán, hogy igazán elégedett.

legalább ő, ha már én nem...

– Így legalább tudni kell a tengerparton, hogy hozzám tartozol!

– De ugye, azt is tudod, hogy így én ki sem megyek a partra? – töredelmesen bevallom, hogy hisztiztem, de ki ne tette volna a helyemben?

Na, igen, erre az a mafla nem is gondolt, mert döbbenten nézett végig a mellkasomon, combomon...

– A nyakad direkt kihagytam!

Ó hh, ez a félékeny marha! Így kimondva: tényleg egy billogozott marhának érzem magam...

Nem beszéltünk már a foltjaimról... A Phuket szigetre indultunk. Újabb reptér, repülőút, egyenlő feszült behemót... Azonban a szigetre érve fordult a kocka, mert Khao Lak inkább a turisták paradicsoma. Így már nem is én voltam a porondon, hanem a férjem, aki láttán minden nő szeme kocsányon lógott!

– Ugye, tudod, szívem, hogy most én jelöltlek meg téged!

– Benne vagyok, Andris! – ölelt magához, majd azért, mert tetszett neki az ötletem, egy őrületes csókkal jutalmazott.

A lábaim citerázni azonnal kezdtek, és ha nincs az idegenvezető, na, meg a csoport mögöttünk, biztos magam után rángatom egy zárt helyre, hogy én vágódjak térdre előtte...

Említettem már, hogy a címben említett Hawaii és dizsi miért nem találó címet, de most a napfényt említeném meg nektek. Na, az volt az egyedüli motívum, ami bejött! Bejártuk a szigetet, mindent megnéztünk, és valami csodálatos az egész! Azonban ami csodálatossá tette az egészet, hogy mindezt kézenfogva, néhol lágyan csókolva, puszival jutalmazva a másikat tettük meg. Oké, tudom, hogy társaságban nem illő ilyet tenni, de nézzetek el nekünk, szerelmes bolondoknak, hiszen a világ más táján, vagy akár otthon ezt nem tehetjük meg. Mint végül kiderül, ezért is hozott el ide a férjem.

Fürdőzésben sem volt hiány, ami azért volt vicces, mert mind a kettőnk testét sok-sok lila folt fedte már. Gábor vigyázott rám, minden lépésem, óhajom leste. És ha azt hittem az esküvőnk napján, hogy nem lehetek boldogabb...igencsak nagyot tévedtem! Hiszen minden perc maga a boldogság vele! Hiába féltékeny, néha idétlen, de én így szeretem!

Jelentem, Mamzi, ihlet is kaptam, és ebben persze újra Gábor nekem. Így amint hazaértünk, és egy kiadós szexszel levezettük az utazás fáradalmait, meg is írom! Ígérem...

Ja, és a következő kihívásra is van már ötletem...

8.

Utazunk!

Gábor...

Sokszor mond az én bolondos szerelmem – aki ma már a férjem – köszönetet nekem. Én pedig azt sem tudom miért! Ugyanis aki köszönettel tartozik valakinek... az, az én szerény személyem! Akkor találtam rá... Nem is! A vihar akkor, és úgy sodorta hozzám, mint egy választ! Én pedig az első pillanatban tudtam, hogy nekem ő lesz a társam!

Magányos és elkeseredett voltam éppen, hiszen akkor vallottam be a családomnak a titkomat, bár nem ért váratlanul a reakciójuk, mert tudtam, hogy apám egy homofób paraszt... Így belegondolva, talán ez lett a büntetése annak a címeres ökörnek, hogy az egy szem fia , akivel mindig büszkélkedett – meleg. Csúnya, tudom, hogy így beszélek, de a tüske nem róla tűnt el belőlem azóta sem! A vallomásom óta sem keresett apám, ahogy egyszem nővérem sem...

Ezért tartozom hát én a legnagyobb köszönettel szerelmemnek! Hiszen őáltala egy csodás asszonyt is megismertem az anyukájában. Bár a mi ismeretségünk kérészéletű volt, mégis többet kaptam tőle a pár hónap alatt, mint amit a családom valaha adott! Ez nem más, mint megbecsülni és tisztelni egymást! Ezért sem zavar, hogy Andrisom ír, hiszen szereti csinálni, mint ahogy az sem, hogy nem dolgozik, mert így jobban meg tudom őt védeni. Szeretem, amikor sertepertél a lakásban, vagy a gép előtt a nyugi labdáját kínozza ihletre várva! Imádom, amikor magában beszél, vagy épp a tévében beszélő bemondót oktatja ki! Amikor Mamzival diskurál, akkor a keze is jár ezerfelé! (Azért megjegyzem, hogy nekem még mindig gyanús... Még hogy ő egy nagymama. ..) Azt is szeretem, amikor mérgesen puffog, mert a számára utálatos nevén szólítom. Én pedig nagyon is élvezem a vérét szívni, mert olyankor annyira édes és izgató...

Ezt csinálja most is! Már többször parancsolt rám, ha segíteni nem tudok, hagyjam őt inkább... De mivel az írás tőlem olyan távol áll, mint ide Kalkutta... ezért csendben figyelem, és ha kér, ötletelni fogok vele. Persze azok az ötletelések átmennek valami másba, valami szenvedélyesbe, és ezt nem is bánja egyikünk sem.

Most fel-alá szaladgál már jegyzetfüzettel a kezében. Ruhák, krémek, tudja a tököm, még milyen kellékek hevernek szanaszét a bőröndjeink mellett. Tehát az írásban nem járt sikerrel!

– Kicsim... – próbálom most kedvesen, nehogy gyönyörű tomporát megvonja ma tőlem, pedig olyan szívesen szólítanám másképp. – elszaladok a boltba...

– Ez jó ötlet, Gábor! – huhu, pipa Andrisom, ezért is kapott azonnal az alkalmon, pedig én csak kizökkenteni akartam a káoszból. – Fél órája keresem a naptejet... – szaladgál tovább hadonászva.

Még szerencse, hogy kicsi a lakásunk, nem egy több száz négyzetméteres villa! Na, akkor futkoshatnék én is utána... Pedig volt, már láttam is... emlékszem... na, ilyen az, amikor ezerféle dolgot próbál megoldani egyedül!

– Veszek másikat, szívem! Nem hagyhatom, hogy a gyönyörű bőröd megégjen!

Azt gondolod most, hogy milyen segítőkész ez a fickó... A francokat! Terveim vannak Andrisommal! Én akarom lekenni a testét, úgy, hogy mindenki lássa, hozzám tartozik ez a gyönyörűség! Majd, amikor kellően bekentem a már mástól is felhevült testet... ott leszek, hogy kioltsam vágyaink tüzét! Ezért sutyorgok a fülébe most is, ne legyen számára meglepetés.

– Nemes Gábor! Te készülsz valamire! – és tudja...

– Egy fantasztikus nyaralásra veled! A férjemmel! – sutyorgok azon a hangon, amit annyira szeret... – Na, meg ennünk sem ártana valamit!

– Valami... biztos van... a hűtőben! – már kapkodja is a levegőt, pedig még hozzá sem értem, és ettől a reakciótól nekem is forr a vérem!

– Andris, a hűtőt te pakoltad ki, mondván: a két hét alatt meg fog romlani... – a név, amit oly nagyon utál, és az, hogy megint elfelejtett valamit... én tovább haladva harapom, csókolom a füle tövét ...

– Basszus, Nemes Gábor! – próbál elhúzódni tőlem, én pedig ezt ugye, nem engedhetem...

– Na, jó! – játszom tovább, már teljesen más játék jutott az eszembe. – Megyek a boltba, különben éhen hallunk ma!

Szavaimat tett követte... volna, ha szépségem nem ránt vissza magához a karomnál fogva. Én pedig örülök, mint majom a farkának! Na, ez aztán a leghülyébb hasonlat, ami eszembe jutott, így beindulva... Aki ma örülni fog, az Andris, és nem másnak, mint az én farkamnak! Ujjaim rutinosan kutatni kezdik testének azt a pontját, amit annyira imádok! Neki pedig nagyon tetszik ez a játék, ezért gyorsan velem szembe fordul. Nekem nyomja már éledező farkát, közben a grabancom megmarkolva húz közelebb magához. Én marha... pedig csak játszani akartam vele... és erre én is teljesen fel lettem tüzelve! Oké, ez nálunk nem ritka, hogy mindig az húzza a rövidebbet, aki a játékba belekezdett! Újdonsült férjem nekem feszíti a csípőjét, így érzem, hogy a korábban csak éledező, oly imádott farka elérte a végső merevedést. Én meg sem mozdulok, csak várom, mire készül, ezért én leszek az, aki meglepődik végül.

– Röfi ropit... és Túró Rudit is hozzál! – súgta a számra ugyanazon a faszállító hangon, amivel én is, és az őrületbe kerget vele minden alkalommal...

Majdink még talál éhes ajkozhattak volna, ellépett tőlem, magamra hagyva ágó vágyammal. Andris tett pár idétlen csípőmozdulatot, gondolom, és persze meg is nyugtat, hogy ő sincs jobban, mint én! Majd mintha mi sem történt volna, indult is a dolgára. Mi a fasz? Újra én maradtam alul?

Ilyen az, amikor a fagyi visszanyal, vagy így jár, aki meghúzza az oroszlán bajszát... Sorolhatnám még a jobbnál jobb közmondásokat, de nem agyalok már rajta, most én húztam a rövidebbet!

Egy dologban azért mégiscsak biztos vagyok: nem lesz unalmas a nyaralásuk sem Andrisommal!

9.

Furcsa Pár.

A nászutunk alatt, és azután kijelentettem Mamzinak, hogy a következő kihívásra is meg van a sztorim. Na, ez akkor így is volt, de történt pár váratlan dolog az életünkben, ami miatt meggondoltam magam, így egy teljesen más történeten agyaltam. Persze nálam ez most sem volt egyszerű menet, ami még egy újabb nyugilabdám csúf kivégzését tényleges. Na, és Gábor... Hát, ő sem nagyon volt most a segítségemre, mert nagyon sok volt a munkája a negyedéves beszámoló közeledtével. Így egyedül ülök itthon megint az üres Word dokumentummal, közben a tévéből a háttérben a szokásos pasi dumál... Valami talpbetétet vagy bütyökhúzót próbál eladni, amit a húsz év körüli kiscsaj csillogó fogainak kivillantásával követ végig. Komolyan, ilyen fiatalon még tyúkszeme sem lehet...  Kurvára idegesít a műsor, mégsem kapcsolom el. És hogy miért? Mert levezethetem rajta az idegességem! Azonban meguntam ezt is, mint ilyenkor általában mindet, amikor az ihlet nagy ívben elkerül engem.

Így inkább kiteregetek, majd megfőzöm a vacsorát férjemnek. Ahh! Még most is a torkomban dobog a szívem, amikor ezzel a jelzővel illettem szerelmem! ez a szívdobogás annyira megindítja a vérem, hogy pár másodpercig sem telik bele, és érzem a merevedésem. És ezen Gábor alsóinak látványa sem segít, ahogy teregetem őket! Azonnal előttem van izmos feneke, oltári öle, farka, amit ez a textil elfed! Esküszöm, ott tartok, hogy mindjárt elvonulok a feszültségemen könnyíteni! Végülis lehet, hogy még segítene is az írásban!

Korábbi ígéreteket, mindent félredobva rohantam a fürdőbe, majd a zuhany alá álltam. Gondoltam, így gyengeségem bizonyítékát is el... Égre vágyammal néztem farkasszemet, de csak magamhoz nyúltam volna, én hülye agyalni kezdtem... Elmondjam-e Gábornak, és igen, haragudni fog-e, amiért nem szóltam... Tanácstalan voltam, ezért inkább a mosógépen hagyott telefonom után nyúltam, hátha Gábor így hamarabb hazajön, és megadja nekem, amire szükségem van: ő maga, a teste, és a hatalmas imádni való farka!

Szerelmem 14:53

Ugye ma időben jössz szívem? Ugyanis nagy gondok vannak lent délen ... 😉

Érdekes módon megkönnyebbültem, amint elment az üzenetet, de úgy gondoltam, ha már a zuhanyban állok, fürdök is egyet. Azt még láttam, hogy kézbesítve lett az, amit írtam, így hatalmas vigyorral az arcomon a csap után nyúltam. Egy mozdulat és... 

– Baszd meg, Nemes Gábor, három hete kérem, hogy javítsd meg! – szidtam a férjem, közben két kézzel fogtam be a képembe spriccelő vizet.

Hadakoztam a teljes, mint Poszeidón, de nekem korántsem volt akkora hatalmam felette. így eláz még az alattunk lakó isna, a főcsaphoz szaladtam. Csuromvizesen, meztelenül álltam a fürdőszobában... Bassza meg! Egyszer akarom kényeztetni magam... Biztos a sors, vagy Gábor átka, hiszen a kapcsolatunk elején kijelentette, hogy nincs zsebhoki, bohócpolírozás, semmi örömszerzés magamnak... Ha szeretnék valamit, mindig forduljak hozzá! Ajj ilyen hülye is csak én lehetek! – szidom tovább magam, közben vizes testemre rángatom a korábban levett ruhám, és már rohanok is a szomszédba, Margit nénihez. Már nem azért, mert ő szerelő vagy valami, csak hátha itthon van az unokája, és ő tudna nekem segíteni.

– Margit néni, Peti itthon van? – rohantam is le egyből a pótnagyinkat.

– Itthon van, kicsi szívem, – válaszol mosolyogva, majd mellém lépve suttogta a további a fülembe – de most nem lenne ildomos zavarni, mert Félix is ​​itt van...

Egyből értettem, mire céloz az idős asszony, így hümmögve, kicsit irigykedve ott hagytam őt a folyosón. De jó Petinek, őt most hagyja helyben a párja!

– Én nem tudok neked segíteni, kicsi szívem?

– Hacsak nem ért a vízszereléshez...

– Ahhoz nem, de amint Peti ... khm... – krákogott Margit néni, hogy értsem mit is akar mondani nekem. – szabad lesz,átküldöm. Egyem meg a szívet, zavarba jött...

Hálás vagyok, hogy próbált segíteni, így újra frusztráltan álltam neki a fürdőt takarítani. Ne hari Mamzi, ebből ma sem lesz meg a sztori! Szedtem a vizet, közben magam szidtam persze, hogy ilyen kanos, bolond is csak én lehetek, hogy beindultam férjem bokszerére... Oké, ez érthető, hiszen napok óta alig látom, érinthetem őt...

A fürdő pikk-pakk kész lett, majd nekiálltam elkészíteni az ételt, épp a hagymát vágtam össze, amikor csengettek. Egyből gondoltam, hogy nem Gábor, hiszen neki van kulcsa, így kizárásos alapon, csakis Peti lehet. Korábban lettem volna ilyen bölcs! Most nem tartanék itt...

– Szia, András! Mama mondta, hogy kéne egy kis segítség! – tért is rá a lényegre az előttem álló fiú.

– Értesz a vízhez? Történt egy kis baleset zuhanyzás közben, és Gábor nincs itthon.

– Na, abban sajnos én sem lehetségesek... – a korábbi örömöm, mint a cigarettafüst, úgy szállt tova, majd már épp elköszöni készültem tőle... – de Félix ért hozzá!

Na, egy újabb reménysugár, amitől nekem is azonnal derűsebb kedvem lett!

Nem telt bele tízpercbe, és a Félix-Péter páros már a fürdőmben nézték a művemet. Amíg ők el foglalva, én őket néztem voltak, hiszen víz hiányában főzni sem tudok. Furcsa egy páros, meg kell vallani! Na, de nem azért, mert melegek, hanem azért, hogy egymásnak szöges ellentétei. Péter alacsony, feketehajú, babaarcú, és olyan: könnyebb átugrani, mint megkerülni típus; míg Félix közel két méter magas, vörös, szakállas, viking-forma, amolyan kigyúrt behemót. Kimondom, – bár Gábor el ne olvassa – de Félix az a dögös típus! Persze nem dögösebb, mint az én szerelmem, hiszen neki párja sincsen!

– Új csaptelep kell, van itthon? – kérdezte Félix, a behemót, olyan természetesen, mintha valami szerelvény szaküzletet üzemeltetnék.

– Őöö... – vakartam a tarkómra gondolkodás gyanánt. – Ezek a férjem intézi... – és ez a kijelentés megint megdobogtatta a szívemet.

N yugi, Nemes András, társaságod van! – próbáltam nyugtatni magam.

– Megkérdezem a nagyit, nemrég újította ő is a fürdőt. – hálásan néztem a duci fiúra, aki alig fiatalabb nálam két évvel, majd míg ő átszaladt, én Félix dolgos kezet néztem, mert megjött az ihlet, amit kerestem...

– Mi a fasz folyik itt! – annyira elméláztam, és fejemben már írtam is sztorimat, hogy amint meghallottam szerelmem, férjem, Gáborom hangját, majd infarktust kaptam.

– Csak nem megint farsangi sztorit kért tőled Mamzi? – kimért, mérges hangon, majdhogynem gúnyosan beszélt, én pedig nem is értettem egyből, hogy miért.

Kapkodtam a bolond fejem Félix és szerelmem között, amikor is rájöttem...

Az overállra értette, te hülye!

– Olyan buta vagy, szerelmem! – ugrottam mellé azonnal, és azonnal a nyakába akasztottam a kezem. – Eltört a csap, Félix és Peti szereli. – gyorsan átnézett a vállam fölött , – a félékeny bolond – amikor látta, hogy igazat mondok...

– Ne haragudj, szívem! Rohantam hozzád, amint olvastam, hogy gondod akadt a déli vidéken... És azt hittem...

– Mit hittél, te mafla? – csókoltam az oly nagyon hiányolt ajkaira.

– Semmit! – csókolt meg ő is cseppet sem zavartatva már magát...

Én pedig nagyon boldog voltam, hogy itt van velem, és amint kész a vízszerelés, én is meg leszek rakva végre....

Jelentem, Mamzi, a sztori megvan, és bár nem mondta Gábor most nekem, de ő lesz az, aki a frusztrációmat kezeli majd...

10.

Furcsa Pár 2. 🔞

Félix 

Jóval korábban ébredtem, mint ahogy az ébresztőm jelzett volna, mert hiányérzetem volt. Amint kipattant a szemem, a kicsimet kerestem magam mellett, hiszen annyira megszoktam már, hogy mellettem szuszog, fekszik, akkor a testünk, minden porcikánk összeér, még alvás közben is! Ma már el sem tudom képzelni az életem nélküle! Nem agyalok tovább azon, hogy mikor lettem ilyen nyálas, érzelgős, mert tudom, hogy szerelmes vagyok. mindent egy olyan fiúba, aki a zsáneremtől fényévekre van. Legalábbis úgy gondoltam régen, hogy a vézna, előtte deszka hátul léc, alacsony, szőke fiúk tetszenek nekem. Azonban, hiába sok ilyennel találkoztam, sőt gerincre is vágtam őket, de szexnél több sohasem történt, nem voltam szerelmes egyikükbe sem. Erre jött ő, Fazekas Péter, aki szöges ellentéte a soványnak, lapos szőkéknek! 
Emlékszem, másfél éve találkoztunk, amikor az üzletükbe kellett kiszállnom. Kollégája, akit korábban sem kedveltem már, mert egy fennhéjázó, narkós köcsög, szóval az a balfasz őt küldte mellém segít, figyelni, amíg a munkám végzem. Eleve zavart, hogy minden mozdulatom lesik, mintha tolvaj lennék, de ahogy a fiúról beszélt... még nem is láttam, de már tudtam, hogy meg kell őt védenem. 
– Figyelj, Félix! – úgy beszél hozzám ez az istenverte barom, mintha országos cimborák lennénk – A fiú, akit ma mellé állítok, olyan kövér, hogy csak Baconnak hívjuk, ráadásul még buzi is. – kacagott a gyökér. 
Én pedig már tudtam, hogy a korábbi jelző rá túl finom, sőt kedves volt! 
– Hm... – hümmögtem, de a magam nyugtatására, vagy valami olyat tennék, olyat mondanék neki... – Engem egyik sem zavar! Csak haladjunk, mert sok címem van! 
– Bírlak haver! Olyan vagy, mint Erik a viking: tekintélyt parancsoló, nem mer veled senki sem szórakozni! – kuncog még mindig a gyökér saját hülyeségén. – Szóval, figyelj oda Baconre, hogy ne kelljen sokat mozognia, mert nincs délutáni pihi! – nevetett még mindig, engem pedig egyre jobban idegesített. 
Ha nem ott lennénk, ahol, már biztos állon vertem volna, vagy megmutatom neki, milyen is az, amikor egy meleg melákot feldühít... Komolyan nem értettem, hogy lehet valaki ilyen gyökér! 
– Végre már, hogy idetolt a csülkeidet, fazék! – a fiú megszólítása, a gúny nekem is rosszul esett, pedig még meg sem néztem, kiről van szó, csak a táskám és a szerszámaim halásztam elő a csomagtartóból. 
– Zitának miértem... – halk, bátortalan hangja, magam sem értettem, de megdobogtatta a szívem. 
– Mit tudnál neki segíteni? – horkantott fel a gyökér, és én tudtam, mást sem akar, csak a fiút lejáratni. – Megkóstoltad a rántott csirkét, hogy nem romlott-e? – kacagott továbbra is, én pedig pont akkor fordultam a szomorú fiú felé.
Ahogy ránéztem, nem a túlsúlyt láttam meg, hanem a gyönyörű, kék szemét, és a hullámos, fekete haját, amely gyönyörű babaarcot keretezett. Akkor még nem, de ma már tudom: én abban a pillanatban lettem szerelmes! 
– Szia! – zavarta meg bámulásom félszeg cincogása. – Fazekas Péter! 
– Smidt Félix! – azonnal fogadtam puha ujjait, hogy pont belefértek a lapáttenyerembe. – Örülök, hogy megismertelek, Peti! 
Zavartan nézett fel rám, az arcom és a szemem fürkészte. Próbálta eldönteni, hogy a szavaim komolyak, vagy viccelek-e, esetleg gúnyolódok vele. Még pár másodpercig szemeztünk, közben a gyökér hüledezett mellettünk, hiszen nem értette, mi is történik épp köztünk. Úgy szakítottam meg a szemkontaktust, mintha aktus közben zavart volna meg valaki, és megjegyzem, az kurva kellemetlen! Így nehezen fordultam el tőle, és a baromra néztem. 
– Sok gyökérrel találkoztam már, akit képen is töröltem, mert idegesítettek, de te, kis füves geci, viszed a prímet! Néztél te már tükörbe egyáltalán? 
Míg az említett hebegett, és azt sem tudta, mit szóljon, jeleztem Petinek, hogy menjünk, mutassa, mi a dolgom. 
Ahogy ott végeztem, az étterem a törzshelyem lett, ahol Peti nem mint szakács vagy felszolgáló dolgozott, hanem ő volt a menedzser! Tehát a gyökér, aki csak a sültkrumpliért volt felelős, féltékeny volt rá, és ezért kezdte ki őt! Randiztunk, szépen lassan haladtunk, mert Peti bár tudta, hogy meleg, – és elmondása szerint, ő is ugyanazt érezte már az első pillanatban, amit én – ám mindennek ellenére még szűz volt az én kicsikém! Nem mellesleg magamban is rendet kellett tennem. Egy pillanatig sem zavart a túlsúlya, amiért nem is ő a felelős, hiszen nem eszik sokat, és mozog is rendszeresen, ő ilyen alkat volt mindig is. Nem akartam edzőterembe sem cibálni magammal, amíg ő jól érzi magát, én nem erőltetem, hiszen én így szerettem belé. 
A legjobb barátom és anyám tudott róla, hiszen ők ketten a legfontosabbak... Vagyis, akkor még ők voltak. Ottó először kiakadt, míg anyám jól fogadta, sőt a mai napig imádja, mert látja a változást rajtam. Ottó nem értette, miért pont ő, de én elmondtam, mit érzek, amikor velem, mellettem van: 
– Figyelj, Ottó! Amíg egy sovány testet mindig csak keresel magad mellett az ágyban, addig ő ott van mindenhol, ahová csak érek, és én ezt szeretem! Úgy, mint a gyönyörű szemét, amely ha mérges, olyan akár jég, de amint engem meglát, olyan akár az angelit! Azzal ejtett rabul engem is, és mellette a babaarca, amelynél még sosem láttam szebbet... 
– Te tényleg szerelmes vagy! – szakította félbe ōmlengésem nevetve a barátom, mellyel jól hátba is vágott. (Ha nem az lenne, aki, egyből le is csavarom.) – Akkor ez jó dolog! Gratulálok, Félix legyetek boldogok! Az pedig, hogy nem egy manökenalkat, vagy sovány bájgúnár, akik eddig melletted voltak, bizonyít mindent.

Nem múlik el nap, hogy ne jutna eszembe az első találkozásunk, mint most is. Végig ő jár az eszemben, amíg készülődöm, főleg, hogy ma nem aludt velem, mert a mamájánál töltötte az éjszakát. Gyorsan rendbeteszem magam, elintézem a rutinom, reggelizem, majd már megyek is az overálomért. Irány a munka, hiszen sietek, mert amint végzek, vár rám Peti. Sőt, nagyon várom, hogy ebédszünetben meg tudom őt látogatni! Épphogy betettem a fenekem az autóba a kormány mögé, már nyúltam is a telefonomért, hogy amíg vezetek, az ő hangját halljam. Tudom, hogy nyálas, de hiányzik, és szeretem is, dehát ez van! 
– Szia, kicsikém! – kezdtem egyből ezzel, és ezért ő nem is haragszik, mert tudja, hogy nem gúnyból nevezem így, hanem azért, mert hozzám képest igen kicsi még így is. – Hogy telt az éjszakád, mert nekem nagyon sarul! 
– Szia, óriásom! Jó reggelt neked is! – cincogott a telefonba, amitől azonnal jókedvem lett, mert a hangja a lelkem cirógatta. – Hiányoztál mellőlem, de ma éjjel már veled alszom, ígérem! Főleg, mert nagy veszekedett velem, hogy miért nem veled vagyok, nem kell őrá vigyázni... 
– Ismerem a nagyidat, tudom, milyen cuki, és szeretem! Na, jó kicsikém, mindjárt beérek a munkába, ha el tudok szabadulni ebédszünetben, megyek hozzád! – már épp nyomtam volna ki a telefont, amikor visszaszól. 
– Ma nem dolgozom, Félix, ide gyere hozzám, ha tudsz! 
Még jobb! – gondoltam, majd halkan belesúgtam a telefonba, hogy „szeretlek, kicsikém", és bontottam a vonalat. 
A telepre érve láttam, hogy nem sok cím vár rám, ettől egyből boldog is lettem, mert így jóval hamarabb találkozhatok az én kicsikémmel. Mióta Peti az életem része, egész nap vigyorgok, és a munkámat is jobb kedvvel végzem Már nem az unott, bunkó, behemót! vagyok, aki kimegy a címre, és a köszönésen kívül semmi mást nem mond Ma már, ha úgy adódik, trécselek, de volt rá példa, hogy én, Smidt Félix még viccet is meséltem... És ezt mind neki köszönhetem, hogy megváltozott. engem!
Imádom Margit nénit, és nem csak a főztje miatt, hanem azért is, mert a szerelmemnek a nagymamája, aki figyelmes és előzékeny. Tudja, hogy nekünk mikor, mire van szükségünk, így azt is tudta, hogy mivel éjjel nem aludtunk együtt, kettesben szeretnénk lenni. Ezért ő inkább elment az Aldiba bevásárolni, ami teljesen felesleges volt, mert két napja voltunk Petivel, és vettünk meg neki mindent, amire szüksége lehet. Mindegy, nem vitatkoztunk vele, alig vártuk, hogy végre bezárjuk magunk mögött az ajtót, és az éjszakai csókokat, öleléseket bepótoljuk! Amint ez megtörtént, mint egy dúvad rontottam neki, és az első dolgom az volt, hogy elkezdtem az imádott nyakát szagolni! Imádom az illatát, és nem fánk vagy bacon illata van, mint ahogy sokan gondolták, hogy egy dagadt férfinak ilyen a szaga. Nem! A kicsikémet kellemes, édes, mégis citrusos, meg se tudom mondani, milyen illat lengi körül. Először a tüdőmet töltöttem fel az oly nagyon hiányolt illattal, közben ő is ezt tette velem... 
– Imádom az illatod, Félix! – előzött meg engem a kicsikém, pedig én most tényleg büdös lehetek. 
– Mit imádsz? Most büdös vagyok! – nevetek, és közben már a csípőjét, fenekét markolászom. 
– Nem vagy büdös! Félix-illatod van! 
Ahogy ezt kimondta, én teljesen elájultam! Majd a copfomba markolt, – cseppet sem szégyenlősen mint korábban, vagy a kapcsolatunk elején – és az ajkamra mart. Ezt is imádom, amikor ő kezdeményez! Sohasem vad, mindig lágy, szerelmes csókokat ad nekem! Játszik az ajkammal, ismerkedik, vagy inkább incselkedik velem, egészen addig, amíg nekem ez már nem elég, és vadul el nem veszem, ami kell nekem. Visszacsókol, viszonoz minden harapást, nyalást, érintést, a keze közben bejárja a testem, majd lehámozza rólam a... Vagyis lehámozná a ruhát rólam, de a bejárati ajtónál megszólaló csengő hangja megzavar. Egy pillanatra elválunk egymástól, és fülünk, hogy vajon Margit néni kivel trécsel. 
– Csak András az. – cincogja, majd újra az ajkamra mar. 
Hallottam, ahogy Margó néni és András beszélgetnek, de engem nem zavart, és nem is érdekelt. Olyan állapotba kerültem az érzéstől, ahogy kicsikém simogat, lágy csókokat oszt végig mellkasomon vagy mellemen, hogy tudtam, ha ránk törné valaki az ajtót, az sem állíthatna meg! Úgy kaptam fel Petit az ölembe, mintha egy tollpihe lenne, majd az ágyra fektettem, és azonnal vetkőztetni kezdtem. Simogattam idomait, szemem végigjárattam rajta, a kicsim pedig pironkodva eltakarta a szemét. 
– Ne szégyelld magad előttem! - suttogtam már fölötte könyökölve. – Nekem te vagy a legszebb!
Peti nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, én azonban kihasználtam ezt, és nem restem egy csókkal elnémítani. Addig csókoltam, csókolóztunk, amíg nem engedett teljesen, közben én már tágítani is kezdtem. Az előjáték, a kényeztetés most elmaradt, de nem vetette a szememre. Kéjesen nyögött, és élvezte, ahogy behatoltam, majd máris mozogni kezdtem benne. Kint a lakásban már csendben honolt, egyedül a mi szuszogásunk hallatszott. 
– Szeretlek! – nyögtem ajkára a babámnak, amit ő is viszonzott épp abban a pillanatban, amikor elértük a mámort. 
Összebújva pihentünk, engem még az álom is elnyomott, majd újra a hiányérzet ébresztett fel, mert Peti megint nem volt mellettem. Tudtam, hogy a nagyihoz, vagy fürdeni mehetett, ezért én is gyorsan az ágy mellé készített kendővel rendbe hoztam magam, és indultam, hogy megkeresem. Hosszú hajam kötöttem épp copfba, amikor végignézett rajtam, és azonnal pironkodni is kezdett. Más fiúnak már mondtam volna, hogy „akkor nem volt szégyenlős, amikor dugtalak", de ő nem más fiú, ő az én kicsikém, a szerelmem, és nem mellesleg: mi nem dugunk, hanem szeretkezünk! 
– Hol voltál, kicsikém? – újra átkaroltam imádtam húsos tesztet 
– Andrásnak kéne segíteni, esetleg... 
– Persze, kicsim, ami nekem már mint a levegőt, annyit jelent, majd 
átmentünk a szomszéd fiúhoz, aki szintén meleg domborodik, ahol kell Gábor pedig fél fejjel jobb nálam, barnahajú, kigyúrt, dögös férfi, épp csak a tetoválás hiányzik a. testéről, és mondhatnám, hogy olyan, mint én a régit, közben András végig a hátam mögött állt. Éreztem, hogy engem néz, és nem is zavart a dolog, hiszen tudom, hogy őrülten szerelmes a párjába. 
– Mi a fasz! – hallottam meg Gábor mérges hangját mögöttem. – Mamzi megint beöltözõs sztorit kért, András? 
Az említett fiú kacagott, én pedig az anyacsavarral voltam elfoglalva. Azonban a Mamzi névre én is felnéztem, majd feléjük fordultam. Persze ők épp falták egymást, és tudtam, ha nem sietek, én leszek az, aki tarthatja majd nekik a gyertyát. 
– Mamzit én is ismerem... – morogtam épp a bajuszom alatt, amire András azonnal felfigyelt. 
– Szerinted is gyanús a név? – kérdezte Gábor gúnyosan, mintha valami megerősítésre várna, közben párját a karjai közül nem engedte el. – Mármint szerintem ő egy pasi, aki az én férjemet akarja.
Olyan arccal mondta el az elméletet, hogy ha nem róluk lenne szó, még ki is nevetem, de kedvelem őket, így nehezen, de visszafogtam magam. 
– Dehogyis! – fordítottam újra hátat nekik. – Én is olvasok a Wattpadon. – válaszoltam. 
– Téged, hogy hívnak ott? – faggatott András. 
– Blship vagyok... 
András azonnal mellettem termett, az arca felragyogott, hogy a hobbijáról beszélgettünk. 
– Őt én is ismerem! – lett egyre izgatottabb. – Én is írok a kihívásokra... – suttogta, majd hozzám hajolt, és úgy súgta a fülembe, hogy Gábor ne hallja. – Én vagyok Mamzi... 

angelit: világoskék ásvány

11.

Álmaink és...

Gábor

Pár hete, talán három is van már, amikor is Andrisom mosolyogva mesélte el nekem, hogy talált valami munkát. Hiába mondtam, hogy én jobban szeretem, ha itthon van, mindig hazavár engem, de a lelkesedését látva mégis belementem.

– Ez egy alkalmi munka a Libri-ben. – újságolta ragyogó arccal esetleg befészkelte magát az ölembe.

Én, és szerintem ő is tudta, hogy ez nem a legjobb ötlet, mert ha tovább ficánkol, ebből nem beszélgetés, hanem BAszélgetés lesz.

– Az LMBTQ könyveket fóliázod majd be, szívem? – kuncogtam, és ujjaimmal a csípőjét simogattam közben.

– Dehogyis, te mafla! – kacagott, és közben ficánkolt, forgolódott, hogy a bőréből minél nagyobb felületet érhessek el. – A központi raktárunkban fogok dolgozni, és én szedem össze a könyveket, havi tizenöt nap csak. A pénz jól jön...

– Miért Andris? Hiányt szenvedsz valamiben? – komolyan kérdeztem, de ő mégis viccesen fogta fel.

– Csakis benned, és amit adhatsz! – ennyi volt a válasza akkor, majd a beszélgetésünk egy szenvedélyes éjszakába csapott át.

Mint mondtam az elején, azóta eltelt három hét, és köztünk nem változott semmi. Mire hazaérek, már itthon van ő is, ráadásul csak heti három nap, és ő nagyon is élvezi. Örülhetnék vagy meg is nyugodhatnék akár, de nem tudok, mert egy dolgot hanyagolni kezdett. És ez az írás! Azt mondja, nincs ideje, és valamiért az ihlet is nagy ívben elkerüli, ettől pedig kedvetlen, és ezt én nagyon nem szeretem. Ma korábban hagytam el az irodát, mert Andri is otthon van, így talán napjainkig ötletelni, hogy újságolta el, hogy induljon egy újabb kihívással, amit még akkor vállal el, amikor nem tudta, hogy kezdjen dolgozni. Bár ezzel kapcsolatban van egy furcsaság, de a frusztráltságát látva inkább nem kérdeztem rá. De majd ma! Ma megbeszélünk mindent!

A házunktól két sarokra lévő cukrászda előtt megálltam, gondoltam: egy kis boldogsághormon nem árt, így vettem neki pár szelet süteményt, amit imádok. Hogy jó döntést hoztam, az már az előszobában kiderült, mert szerelmem elém rohant, és egy isteni csókkal köszönte meg a süteményt. Én boldog vagyok, hogy örömöt szereztem neki, a csókjaival sem tudok soha betelni, de... és itt jön a „de". Hiányzik nekem valami! Ne ijedj meg, nem rossz dologra gondolok most, olyan valami hiányzik, amit már megszoktam, és az életünk része volt egészen addig, amíg itthon volt, és nem dolgozott Hogy mi ez Még egy hónapja is arra jöttem haza, ahogy a szépségem az asztalánál ül, és a nyugilabdáját kíngyolja, pár perc múlva amint ihletet, hallottam, ahogy az ujjai kopog a billentyűvel.

– Nem írsz, szívem? – kérdeztem rá ebéd közben. 

– Nincs ihletem... – hallottam aján, hogy szomorú, ezért egyre biztosabb vagyok abban, segítenem kell neki.

– Mi a téma, segítek neked! – próbálkozom, amitől neki fel is csillant a szeme.

Ez az! Ezt az Andrist szeretem én!

– Dalos kihívást indított Mam...

– Várj! – intettem le szerelmem. – Azt súgtad Félixnek, hogy te vagy Mamzi! Akkor nem kérdeztem rá, mert amint kettesben maradtunk... szóval égetőbb dolgunk volt. De most már kurva kíváncsi vagyok, nagyon érdekel! – hátradőltem a széken, karom a mellkasomon összefűzve, ez egy igazán szigorú póz, amiről Andris is tudja, hogy komolyan gondolom, komolyan a kérdésem.

– Ja, hogy az? – kacagott, én viszont nem, bár boldoggá tesz, hogy újra a régi Andris ül velem szemben. – Nem én vagyok Mamzi! Csak a bétája, a segítője vagyok: borítók, satöbbi. És ő tényleg egy mama, és ezt a munkát is ő ajánlotta nekem...

– Na, most hogy ezt már tudjuk, mondd el, mi ez a dalos dolog, és segítek neked!

Azonnal beszaladt a nappaliba, az asztaláról elővette a már elárvult gépet, majd amíg az betöltött leült az asztala elé.

– Te nem jössz, szívem? – kiáltott ki, én pedig boldogan mentem.

Úgy érzem, sikerrel jártam, bár tudom, hogy még korai az öröm. Először is meg kéne a történetét írni!

– Modern sárga Talkingotó Mamzi? – horkantam fel, ahogy a kiosztott dalokat megnéztem. - Seri seri lédi, takarító néni, hol a vécé pumpa...

– Bolond vagy! – kacagott a szépségem. – De nem ilyen sztorit kell írni...

Egy ideig még nevettünk a korábbi éneklésemen, na, meg a hangomon, mert nem valami tökéletes. Majd kielemeztük a többiek dalait, mire milyen történetet tudna ő írni. Majd jött a saját dala, amivel kapcsolatban teljesen tanácstalan volt. Ötleteltem én is, poénkodtam vele, hogy milyen téma legyen, vidám vagy esetleg szomorú a történet. Azonban ezzel kapcsolatban nem jártam sikerrel, így Andris inkább el is küldött maga mellől engem. Beleborzoltam imádott szőke tincseibe, homlokára leheltem egy jó nyálas csókot, amit még egy óra múlva is érezni fog, majd a konyhába mentem elrámolni az ebéd maradványait. A konyhaajtóból még visszakukkantottam, és láttam, ahogy a gép előtt ül kezében a nyugilabdával.

Ezt szeretem én látni, és ezt is akarom most már mindig! Hiszen Andris, amikor alkot, agyal, annyira gyönyörű, és ez engem teljesen beindít!

Amíg mosogattam, azon gondolkodtam, hogy adhatnék ihletet neki úgy, mint korábban is. Akkor én még nem is tudtam róla, hogy beszélem neki! Majd eszembe jutott egy dal, amit hiába is olyan hangom van, hogy a verebek is sírva menekülnek a villanyvezetékről, mindig szívesen éneklek el neki, ő pedig mindig szívesen hallgatja végig. Gyorsan befejeztem a konyhai takarítást, majd a telefonomért mentem, és már azzal a kezemben telepedtem szerelmem mellé.

– Emlékszel, szívem, ki volt anyukád kedvenc énekese? – kérdeztem rá, neki pedig csillogni kezdett a kérdéstől a szeme.

– Vikidál Gyula! – vágta rá egyből, és tudtam, hogy végülis igaza van. – Imádta a hosszú hajat, a szakállát, mindig azt mondta, úgy néz ki, mint Sandokan, na, és amellett imádta a hangját.

Andris is és én is egy pillanatra Eszti nénire emlékeztünk, az arcán az örömre, amikor a rádióban az István, a király felcsendült.

– Tudom, őt nagyon szerette. De van még valaki, akit mindegyikünk nagyon szeret! De ha nem tudod, nagyon szívesen segítek.

Andris kérdőn nézett rám, láttam az arcán, ahogy az összes agytekervénye jár, mégsem jutott eszébe, és ekkor jött el az én időm.

– Na, akkor figyelj, szívem! Hogy ne csináljam ki a füleidet, csak a refrént éneklem. – nyugtattam meg szerelmem, mire ő teljes testtel felém fordult, és már csak engem figyelt.

– Na...na... na... na... na ...– kezdtem a felvezetést, és ekkor már tudta, hogy akiről szó van, az Bon Jovi .

A szívem dobog, mint egy dob (egész éjjel)

Test a testtel, szemtől szembe, és ez így rendben van.

Én soha nem engedlek el, mert van valami, amit belül mélyen ismerek.

Arra születtél, hogy a babám legyél, és bébi azért lettem, hogy a tiéd legyek...

Én úgy gondolom, megtettem mindent annak érdekében, hogy szerelmem újra a régi legyen, és újra tudjon írni! Tudjátok már, hogy én nem a szavakat, hanem a tettek embere vagyok, ezért is rendeztem el a magam módján a dolgot. Hogy a billentyű kopogása, ami Andris ujjai alól hallatszik nekem köszönhető-e, nem tudom, és őszintén szólva, nem is érdekel, nem akarom learatni a babérokat. Csak azt szeretném, hogy a fiú, aki nekem a minden, boldog legyen, és ehhez az írás, az alkotás élménye is kell!

A Dal Bon Jovi - Burn to be my baby.

12.

Dúdolom...

Kipattant a szemem, egy furcsa, kellemetlen érzés is társult a hirtelen ébredésem mellé. Ez nem az érzés, amikor síkosító és tágítás nélkül próbál magáévá tenni a maflám! De nem ám, mert az hiába is kellemetlen, nagyon is szeretem. Megint elszaladt velem a ló, így másról dumálok, mint kellene! Tehát az a kellemetlen érzés nem más, mint a felismerés, hogy dolgozz kell mennem! Tudom, én akartam, hogy Gáborom válláról levegyek egy kis terhet, na, meg egy kis változatosságra volt szükségem. Azonban nem szerettem azt a helyet, amiről persze szerelmem nem tud, mert nem akarom, hogy többet aggódjon értem.

Gyorsan a telefonomra pillantok egy kis hancúr reményében, de szomorúan látom, hogy nem azért keltem, mert kialudtam magam, hanem azért, mert ha nem iparkodok, akkor bizony elkések. Pár apró puszi azért még belefér, így megcsókoltam férjem elnyílt ajkait, majd apró gyöngyeit is... Nehezen fogtam vissza magam, hogy bimbói után nem hajoljanak már hiányolt farkára... de nyert a józan ész, és kimásztam mellőle, hogy munkába indul.

Busszal közlekedek, mert az autó, hiába is dolgozom, luxus lenne. Persze Gáborom már ezt is szóvá tette, mondván: azzal sokkal kényelmesebb. Én azonban szeretek felkészülni a napra, meg agyalni, hátha megtalálja az ihlet, és mindezt vezetés közben nem igazán megy. A raktárhoz érve bár tudom, hogy pár percem van csak a kezdésig, a lépteim lassúak, mintha betontömböket kötöttek volna a lábamra. Mellé újra elragad az a „nemszeretem" érzés... Engem itt utálnak!

Akkor miért csinálom mégis? – kérdezem magamtól, és tudom, hogy te is, kedves olvasó! Azért, hogy ne érezzem: csődöt mondtam ebben is, akár az írásban! A szívem nagyot dobbant, és a maflám jut újra eszembe, amikor pár hete énekelt nekem, hogy azzal segítsen az ötletelésben. Végül sikerrel járt, mert el tudtam küldeni Mamzinak a történetet. Most azonban újra a nyakamon van egy kihívás, és nekem nincs semmi ötletem! Este talán újra szerelmem segítségét kérem, ha mást nem, jól... ellazít majd engem. Most komolyan, azt hitted, le is gépelem, ami itt van a kiéhezett fejemben?

Egy fejhallgató egy kiskocsi a mai társam, mint az utóbbi hetekben minden nap, amikor itt vagyok, és így járom a sorokat, majd a monoton hangot követve a munkám végzem. Az első napokban próbáltam beszélgetni, viccelni a hang tulajdonosával, és a munkatársammal is, de nem jártam sikerrel. Mintha az arcomra lenne írva: Ez a fiú meleg ... Mindenki merev arccal, a mókuskerékbe ragadva csinálja, ami a dolga. Talán ez a gondom, hogy én a nagydumás, bolondos fiú nem adhatom az igazi arcom? Azt, ami én vagyok, és amiért a férjem is szeret engem!

– Bassza meg!

– Ne káromkodj, András, mit rontottál el? – kérdezi a hang unottan.

– Semmit! Csak rájöttem valamire! – válaszolok, és az ellenszenv a hangjában már egyáltalán nem érdekel.

– Szupi! Következő: harmincnyolcas sor... – ennyi volt a beszélgetés, de én rájöttem, hogy mit kell tennem, és már nem foglalkozom a merev arcú nőkkel, férfiakkal, mindenkivel beszélgetni kezdtem.

Nem tudom, hallották-e, amit mondok nekik, de nem is az a lényeg, hiszen nem is volt igazán értelme. Dudolászva mentem ki a szünetemre is, és boldogan vettem ki a szerelmem két keze által csomagolt szendvicset. Majd ahogy letelepedtem a legtávolabbi asztalhoz, elővettem a telefont, hogy az üzeneteimet továbbm. Elmúlt már fél kilenc, tudtam, hogy várni fog egy üzenetet szerelmemtől, és én is ilyenkor szoktam először életjelet adni magamról.

MAFLÁM ma: 06:18

Ha korábban ébredek, nem csak a szám és a bimbóim kaptad volna meg, Andris... de ami késik, nem...

Még a ki csücskét is majdnem félrenyeltem, amint elképzeltem azt, ami nekem is megfordult hajnalban a fejemben...

Ne gondolj rá Nemes András, mert komoly bajba kerülhetsz! – nyugtattam magam, mert most tényleg nincs arra lehetőségem, hogy Gábort magamhoz hívjam, és a kielégítetlen vágyaimon segítsen.

ANDRÁS ma: 08:35

Ha tudnád, te mafla, épp hét ökör tartott vissza, hogy nem számban a farkaddal ébredj...

Kuncogtam, amíg írtam a választ, közben elképzeltem szerelmem arcát, amikor olvassa a soraimat... Dehát kölcsönkenyér visszajár, nem?

A nap további részében szerencsére el tudtam terelni gondolataim a korábbi üzenetről, amiben a monoton munkám is működik. Na, meg eszembe jutott egy dal, amely szintén a férjem kedvence, így azt dudolászva végeztem a dolgom. Még ebédnél láttam, hogy újabb üzenet érkezett a telefonomra, de a saját védelmemben inkább nem olvastam el! Azonban jött egy másik értesítés is, miszerint megérkezett a fizetésem.

Ooh, végre egy újabb jó hír! – örültem magamnak, és már azt terveztem, mivel lepem meg szerelmemet, egy jó kufírcolon kívül, persze.

Lejárt a műszak, és talán először fordult velem elő, amióta itt dolgozom, hogy Joker mosollyal az arcomon indultam haza. Ugyanis amíg a könyveket pakoltam, rendszereztem, a borítókat figyelve az újabb kihívásra is megjött az ötletem!

Tehát mégsem vagyok annyira elcseszett!

Igaza volt Gábornak, hogy ne erőltessem, majd magától jön az ihlet!

Úgy döntöttem, hogy elmegyek a lakásunkhoz közeli plázába, és veszek, vagy nem is, inkább magunknak valamit, amit mind a ketten igazán fogunk értékelni. Amíg a buszon, majd a villamoson ültem, a gondolataim szárnyaltak, és képzeletben már ujjaimmal a billentyűket ütöttem. Majd eszembe jutott valami, ami reggel igencsak megzavart engem. Miért gondoltam azt, hogy egy ilyen férfi mellett mondhatok én akármikor is csődöt? Hiszen elég, ha csak eszembe jut a dal, amit énekelt nekem, vagy egy üzenet, amely már nyomdafestéket nem tűrő, de fellelkesít, és beindít engem! Akkor mégis miért volt az a pillanatnyi rossz érzés? Mit kéne tennem, hogy minden a régi legyen? Nem világosodtam meg akkor sem, amikor már a pláza folyosóját jártam, és kerestem azt az üzletet, amelyik a végállomásom. Azonban hiába kerestem, a plázán belül nem találtam meg az üzletet.

Most, hogy jutalmazzam meg szerelmem? – kérdezem magamtól, közben éreztem, hogy az a rossz érzés újra kezd éledni bennem.

Na, nem, Nemes András! Te nem vagy ilyen! – újfent nyugtattam magam, a mai napon már nem tudom, hányadik alkalommal... dehát ki számolja...

– Andris? – hallom meg azt az utálatos nevet, amelyen csak két ember szólít: Gábor, és anya...

– Szívem! – meggondolatlanul ejtem ki azt, amit csak otthon, zárt ajtók mögött szoktunk, és még mindig kijavítanám magam, megláttam a férjem mellett a kollegáit.

Már nem kitörni készül az a kellemetlen érzés, ki is tört belőlem... Lejárattam az embert, aki nekem a minden, és én tényleg nem vagyok más, csakis egy csődtömeg!

– Mi a baj, szívem? – kérdez vissza életem párja, és azonnal magához is ölel.

A legtöbb mi furgon? – ordít a fejemben a hang. – Hogy szólított engem?

– Ne haragudj... – próbáltam kibújni meleg karjai közül. –Elfelejtkeztem magamról...

– Igen! – nézett kikerekedett szemű kollegáira lehet, már az exem... – Kit érdekel, mit szólnak ahhoz, hogy meleg vagyok,– súgja a fülembe, és továbbra is enged el – amikor látom, hogy a férjem ilyen állapotba került? Ez az én életem, és annak te vagy a legfontosabb része! – szorosabban ölelt, ha lehetséges, én pedig próbáltam nem sírva fakadni.

Ha nő lennék, komolyan arra gondolnék, hogy klimaxolok, mert ezek a hangulatingadozások kikészítenek engem!

– Engedjétek meg, hogy bemutassam azt az embert, aki miatt nem ordítom le napi szinten a fejeteket! Ő a barátom, a lelkitársam, a szerelmem... és lassan fél éve a férjem...

*

Újra dudorászom a dalt, amelyik a szerelmem kedvence, de most már boldogan, mert nem haragszik, és ebben meg is erősített szám szerint négyszer is. Azt suttogta végig, hogy az ő férje, szerelme nem egy csődtömeg! 

Most kései vacsorát készít épp, engem pedig a gépem elé parancsolt, hogy a mai i-re ezzel tegyem fel a pontot.

Jelentem, Mamzi: ezerrel gépelem a történetem! Azonban van egy rossz hírem is: nem dolgozom többet, mert nem nekem való az a hely! nem is megyek dolgozni, mert talán a maflám azt szereti, ha itthon várrom őt, és a billentyűkombinációt zene füleinek... Ha mégis dolgozni mennék, akkor egy olyan helyre, ahol így elfogadnak engem, mert ez az én életem!

A Dal: Bon Jovi - It's My Life

13.

A Szép szív.

A hét utolsó munkanapja van, bár ez engem már nem érint, de a férjemet igen. Ráadásul délután csapatépítőre megy két napra. Szomorúan nyitogatom pilláim, tüdőmet egy nagy,fájdalmas sóhaj hagyja el.

Mi lesz velem két napig nélküle?

Persze hívott magával, ugyanis már tudják, – nekem hála –hogy meleg, és férjnél is van... Én pedig épp emiatt nem akartam még jobban az orruk alá dörgölni a kapcsolatunkat. Hadd szokják! Legközelebb pedig biztos velük tartok majd!Mégis a gondolat, hogy nem lesz velem hétvégén, teljesen kikészített! Azt éreztem, hogy remegek, és rázni kezd a hideg. A gerincem vonalán úgy szaladt végig a bizsergés, mintha...Bassza meg, ez nem a betegség jele! Gáborom ügyködik rajtam...

– Mi volt ez a nagy sóhaj, Andris? 

Fúú, már megint ez a név!

De tetszik, amire készül, és amit csinál, így nem teszem szóvá neki.

– Se... mmi... – motyogom, hiszen már a farpofámat nyalja,harapdálja. 

Természetesen ő csak kuncogott rajtam, hiszen tudta, mi volt mély sóhajom oka. Azonban nagy örömömre folytatta, amit elkezdett épp, vagyis a férje mennyberepítését. Nem engedett megfordulni, és még egy csókot sem kaptam tőle egészen addig, amíg fel nem húzott térdelő helyzetbe, szorosan maga elé. Jobb kezemmel azonnal hátranyúltam, úgy kapaszkodtam a nyakába, és ő akkor, mielőtt még behatolt volna, rámart a számra. Semmi finomkodás, udvarlás, csak elvette, ami kellett neki, és én élveztem vele ezt is. Jobb karommal a nyakában,ballal fenekét markoltam, várva, hogy végre behatoljon.

– Ahh... Andris... – motyogott vagy duruzsolta, vagy a tököm se tudja, hogy is mondta nekem. – Mi lenne, ha itthon maradnék veled?

– Benne... vagyok! – válaszoltam azonnal, hiszen boldoggá tett ma már másodszor, és még csak hat óra van.

– Tévedsz, szívem! – mondta rafináltan, közben ki is húzódott belőlem, épp csak a makkja hegye maradt, foglalva a helyet bennem. – Én vagyok benned! – kijelentésén bár más esetben nevettem volna, akkor nem tudtam, ugyanis ahogy kimondta,belém vágódott, és akkor vette kezdetét az igazi móka...

Szerelmem betartotta a szavát, és egész nap együtt mókáztunk!

Ez de jó: ez lesz a szexre a legújabb szavunk! Na, jó, András,nehogy megint elkalandozz!

Szóval mielőtt elindult volna, előtte jól lefárasztott engem az én Maflám, így az első éjjel, nem is éreztem hiányát, hiszen úgy aludtam, mint a tej. Másnap viszont már keserves volt nélküle... Nem kellett főznöm, mert egymagamnak minek? Mosnom sem, mert az indulás előtti nap elintéztem azt is. Így a takarítás mellett döntöttem, hogy addig se rajta agyaljak, hanem az új kihívásos ötleten.

Mamzi és a mesekihívás... Na, ezt hogy oldom meg? Főleg,hogy még a múzsám sincs mellettem! Takarítás, majd ebéd után még mindig értelmetlennek láttam a gépem elé ülni, és a nyugilabdám gyilkolni. Ezért úgy döntöttem, nézek valami mesét. Popcorn, gumicukor, kóla és egy pihe-puha takarótársaságában vacakoltam be magam a tévé elé, és az első szimpatikus mesét elindítottam...

Bár ne tettem volna! Legalább a tartalmát olvastam volna el! Ugyanis a mackótestvért választottam, mert a mackók cukik...Ugye! Szóval úgy sírtam a végén, mint egy gyerek! Ettől a mesétől még az életkedvem is elment, nemhogy ihletet kaptam volna! Már azon voltam, írok a gyártóknak, hogy képzelik:egy gyereknek ilyen mesét csinálni... amikor csengetett valaki. Azonnal elfelejtettem a mackókat és a korábbi haragom, azon kezdtem gondolkodni, ki állhat az ajtóban. Persze, ha felállok, és kinyitom, mint más normális ember...de kellett még egy csengetés ahhoz, hogy magamhoz térjek, és végre az ajtóhoz menjek.

– Peti! – örültem meg a szomszédomnak.

– Valami baj van? – kérdezett azonnal, én pedig nem értettem, hogy miért. - Történt valami, hogy sírtál?

– Ja! – kacagtam fel, és közben a homlokomra is csaptam, de azért igencsak szégyelltem magam: hogy nézhetek ki egyáltalán, ha Peti egyből látta rajtam! – A Mackótestvért néztem, mert ötletet kell gyűjtenem az új kihíváshoz.

– Azon a mesén én is sírtam. – nevetett fel Peti, amitől ragyogni kezdett amúgy is szép, duci babaarca, én meg boldog voltam, hogy nem csak én vagyok ilyen marha, amiért egy mesefigura megríkat. – Mama küldött neked fánkot meg gulyáslevest! – nyújtott felém egy papírzacskót, én pedig megilletődtem. – Tudja, hogy egymagadra nem főznél! Na,meg azt mondta, a gulyásból nem lehet keveset főzni...

– Köszönöm, Peti. Később átmegyek, és... Nem lenne kedved mesélni velem? – ugrott be hirtelen egy ötlet. – Persze, ha Félix... – mondtam ki féltékenyen.

– Ma nem találkozunk, mert a barátja lakását csinálják, utána meg piálás, satöbbi. Persze hívott engem is, de én nem szeretek inni. – magyarázkodott nekem, pedig én értettem minden szavát. 

A Félixszel való kapcsolatuk még mindig meseszerűnek tűnik! Egy duci fiú és egy dögös férfi szerelme...

Hm...nem is rossz ötlet!

– Gyere be! - invitáltam a múzsám, majd leültettem a nappalimban - Nem gond, ha eszek közben? Ez az illat! Addig keress mesét!

– Egyél, amíg meleg! Nagyi mondta. – kuncogott újra cukin. – A Mackótestvér második részét láttad?

Peti zavarban volt, hiszen nem volt még így nálam, de próbált ellazulni, én pedig örültem neki nagyon, hogy van egy új barátom! Na, meg ez a cuki fiú nem is tudja, hogy nem ő az igazán szerencsés, amiért egy olyan kaliberű pasi, mint Félix a párja, hanem Félix az, amiért egy ilyen csupa szív fiú szerelmét a magáénak tudhatja! 

Hiszen nem minden a testi szépség! A szív szépsége az, ami igazán széppé tesz!

Jelentem, Mamzi: folyamatban a történetem, és ebben most a széplelkű Peti segített nekem.

„A szépség abban a pillanatban kezdődik, amikor úgy döntesz, hogy önmagad leszel."

Coco Chanel

14.

Újra szerelembe esek!

Ezerrel dolgoztam Mamzi újabb kihívásán, és magamat is megleptem azzal, hogy mennyi ötletem lett hirtelen! Amint leültem a gép elé, és elkezdtem a billentyűket ütni, csak úgy jöttek a szavak, és addig pötyögtem, hogy ezer szónál már vissza kellett tartanom magam! Szerencsés vagyok, hogy Gáborom támogat ebben, hiszen más házastárs vagy partnerem szívesen nézi, hogy a párját órákra nélkülöznie kell. Gáborom azonban úgy mászkált a lakásban, csinálta meg azokat a dolgokat, és nekem kellett volna, míg én teljesen el is feledkeztem róla, hogy ő is mellettem van.

Egészen addig, amíg a történetben egy elég érzékeny rész nem következett, és nem csak erről ám, de eszembe jutott,hogy lassan már három órája nem csókoltam őt meg! Gyorsan lezártam a laptopom, – persze előtte mentettem a dolgaimat,nehogy eltűnjenek, mert sajnos már jártam így – majd a férjem keresésére indultam. Ilyenkor mázli, hogy a lakásunk kicsi! A hálószobában feküdt hason az ágyon, valamit nagyon olvasott,gondolom, a holnapi napra készült elő valamivel. Engem azonban ez nem zavart, most jött el annak az ideje, hogy rám figyeljen! Önző vagyok? Lehetséges, de nem érdekel, mert hiányzik nekem! Gondolom, egyből észrevette, hogy beosontam mögé, de társam volt a játékban, és meg sem mozdult addig, amíg teljesen fölé nem másztam. Hátára nehezedtem, és azonnal a nyakába szippantottam, és ahogy eltöltötte imádott illata a tüdőmet és az érzékeimet, már tudtam, hogy ebből nem kétperces játék, hanem egy igen hosszadalmas mókázás lesz!

– Végeztél, kicsim? – kérdezte tőlem.

Nem is tudom, mit hallottam vissza a hangjában hirtelen: talán reményt, mert én is hiányoztam neki, vagy örömöt, amiért tudok írni? Dehát Gáborról volt szó, és ő azt akarja, hogy a férje boldog legyen!

– Köszönöm, szívem! – haraptam meg a fülcimpáját, ezzel felhívva őt egy keringőre.

– Mit köszönsz, Andris? – játszotta a hülyét, közben jobb kezével eltolta maga előtt a mappáját, izmos baljával pedig a nyakamnál fogva tepert maga alá.

– Mindent! – csak ennyit motyogtam, ugyanis, ha akartam volna is folytatni a beszédet, ajka és kutakodó nyelve gyakorlattak ebben.

Vehemensen csókolt úgy, mint amikor igencsak hiányzom neki, és amíg falta az ajkam, – amit én igencsak élveztem – a kezével már az alsómat kezdte rólam lehúzni.

Na, András, itt nem lesz most kényeztetés! – jegyeztem meg magamnak, nem mintha ezt én bántam volna! Pillanatok levetkőztettük egymást, közben ajkaink el sem váltak egymástól, majd gyakorlott ujjainak és technikájának alatt az előkészítése sem tartott túl sokáig. Így épp,hogy elvált ajkamtól, már azt éreztem, hogy az imádott farka bennem feszít! Mind a kettőnk ajkát egy-egy öblös nyöggéshagyta el, amit több is követett, egyre gyorsabban mozgott bennem. Én mégis többet akartam, ezért lábaim felpakoltam a nyakába, ő pedig csípőm alá nyúlva, tényleg olyan tempóban és vehemensen dugott engem, mintha hetek óta nem lett volna erre esélye. Amilyen szenvedélyes volt ez a hirtelen aktusunk, sajnálatos módon olyan rövid ideig is tartott! Maflám elfáradt, mert a munka java részét ő végezte, én pedig a koncentrálás, az írás folyamata miatt aludtam el. Arra sem emlékeztem, hogy hány óra volt, amikor bementem hozzá, ahogyan arra sem, mikor aludhattunk el! Azonban amikor csengő csengő hangjára felfelébredtem, a zord ősznek már a sötétedett felé.

– Maradj, szívem, majd én kinyitom! – csókoltam szerelmem ajkára, mert már mocorgott, hogy kimászik ő mellőlem, majd magamra kapva a pólóm és az alsóm, az ajtóhoz mentem.

Hozzánk két ember jöhet látogatóba. Az egyikük Margit néni,aki általában valami sütit vagy egy finom ételt nekünk, a másik pedig újdonsült barátom, Peti. Ugyanis mióta megnéztük együtt a mackó testvért, és utána még vagy három mesefilmet, azóta elég sűrűn töltjük együtt az időt. Meg se lepődtem, amikor kinyitottam az ajtót, és a duci fiú kék szemei ​​mosolyogtak rám.

– Ugye, nem zavarok, Andris?

Na, igen, megint ez az utálatos név, amit szerintem a maflámtól hallhatott, és mostanában ő is így hív. Azonban az a mázlija, hogy nagyon megkedveltem, mármint nem a nevet hanem Petit, így nem teszem neki szóvá.

– Dehogyis! – válaszoltam, mert nem értettem, miért gondolja ezt.

– Csak azért, mert tiszta kóc a hajad, a pólód fordítva van rajtad, és gondolom, Gábor nadrágját vetted fel! – kuncogott virsli ujjait szája elé téve közben, hogy halk nevetéséből a végén nehogy hahotázás legyen.

– Bassza meg... – hagyta el egy szitok a szám, ahogy végignéztem magamon.

Hát, igencsak nem lehettem toppon, ha arra se figyeltem oda,hogy mit kapok magamra! Hirtelen az jutott eszembe, hogy Gábor hogy nézhet ki az én, az ő méretéhez tartozó háromszámmal kisebb sortomban! Ahogy ott feszül, ahol kell... és amit én nagyon is imádok!

Elég, Andris, most hagyott téged helyben, most itt van a barátod!

Megráztam a fejem, és nem foglalkozik már azzal, hogy mi van rajtam, beljebb invitáltam Pétert.

– Arra gondoltam, – fogott hozzá bátortalanul, hiszen ő ilyen,mindig félve teszi fel a kérdéseit, nemcsak nekem, hanem még a párjának, Félixnek is – moziünnep van, és olcsóbbak a jegyek. Mi lenne, ha tartanánk egy mozi maratont négyesben? Félix is ​​benne van ám!

Majdnem azonnal rávágtam, hogy boldogan, de eszembe jutott, hogy ezt biztos ellenezni fogja a Maflám, mert ő nem társasági ember! Az, hogy hozzám átjön Peti néha Félixszel együtt, még elmegy, de az, hogy valakivel moziba menjen...

– Én benne lennék... – kezdtem hozzá, de nem tudtam, hogy mondjam el neki, hogy ne sértődjön meg.

Hiszen nem a személyükkel van a probléma, hanem aférjemmel: Gábor nem egy eljárós típus, de azért beszélek vele.

– Mondanám, hogy akkor menjünk el hármasban, de nem szeretném, hogy feleslegesnek érezd magad! Félix pedig szeret moziba járni, így igent mondott erre a négyes randira!

– Milyen négyes randiról van szó? – csoszogott ki Gábor, bár ez nem a jó szó, inkább mögém somfordált, mert nem is hallottam a lépteit.

most csak a négyes randi ragadt meg benne.

– Peti és Félix azt találták ki, hogy menjünk el négyen moziba! – simítottam férjem karjára, de nem ám azért, hogy levegyem a lábáról, hanem azért, hátha azzal egy kicsit tudok hatni rá!

Gábor nagyon gondolkodott, Pétert és engem nézett felváltva, én pedig nem értettem, hogy miért tart egy ilyen egyszerű moziba meneteltől a barátokkal! Azonban szerelmem most sem hazudtolta meg magát, mert egy gyönyörű mosollyal az arcán megszólalt:

– Mikor megyünk? – csak ennyit kérdezett, majd magához ölelt.

Én újra meglepődtem, épp úgy, mint pár hete a plázában,amikor a butaságom miatt lebuktattam őt, holott megbeszéltük, hogy a szerelmünket, a kapcsolatunkat nem az emberek és a világ előtt, hanem zárt ajtók mögött éljük. Ettől féltett ő is engem, mert ez a Mafla azt hiszi, hogy nem tudom megvédeni magam, pedig már párszor bizonyítottam, hogy ez nem így van!

Amíg Gábor és Peti megbeszélték a részleteket, én végig a férjemet néztem. Francokat! Áhítattal bámultam őt, mert még mindig meg tud lepni engem!

Közben Mamzi mese-kihívásának utolsó történetéhez is megjött az ihletem. Jelentem, Mamzi: újra a férjem tárgyalását az ötletelésben! Megmutatta nekem, hogy hiába ismerem őt, és láttam már ezer arcát, mindig van még egy, amellyel meglep engem, és én újra szerelembe esek!

 Ha érdekel a többi történetük " Életük lapjai" akkor hagyj üzenetet és folytatom a feltöltést, hiszen van még...

Mamzi